A céltalan „orbánozás” az ellenzék egyik legnagyobb önbecsapása

„Magyarország elmúlt 170 éves történelme a rendszerváltások véget nem érő sorozata, ahol az újonnan felálló rendszer többnyire az előző tagadására épült. Egyszer Orbán Viktor rendszerének is vége lesz – lehet, hogy választásokon, lehet, hogy máshogyan. Nekünk az a felelősségünk, hogy megszakítsuk ezt a kört: hogy ne puszta tagadásból építsünk fel egy új rendszert egy fél nemzet számára, miközben a másik fele ismét azt érezheti, hogy kizárták a saját országából. Tagadás helyett alkotnunk kell: olyan alternatívát, ami a magyarok többségének vonzó és hiteles választás lehet nemcsak a jelenlegi, hanem a korábbi rendszerekhez képest is.

Ehhez nem csak választástechnikai együttműködésre, és nem is csak politikai tartalmi egyetértésre van szükség az ellenzék részéről. Közös eszme és közös értékrendszer köré kell szerveznünk mindazokat, akik másképp szeretnének élni, és más jövőt képzelnek el Magyarországon, mint amit most tapasztalnak. Világos képet kell alkotnunk arról, hogyan akarunk élni, és milyen új országot szeretnénk építeni magunknak és gyermekeiknek.

Messziről indulunk. Ahogy korábbi cikkemben írtam: a céltalan »orbánozás« az ellenzék egyik legnagyobb önbecsapása, amely aktívan akadályozza egy közös, átélhető történet felépítését és elmesélését. Április 3. megmutatta, hogy az ellenzéki összefogás önmagában délibáb volt, mert megadta az ellenzéki közösségépítés illúzióját, miközben identitása kimerült ebben a vég nélküli orbánozásban, és híján volt a megfogható és megélhető pozitív tartalomnak. A feladat adott: ezen kell túllépnünk, és karakteres politikai ajánlatot adnunk a választópolgároknak.”

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila