Bárki bármit mond is, a képviselő munkája nem csak az Országházban zajlik. A mai parlamenti viszonyok mellett pedig főleg nem ott kellene üldögélni.
„Hétfőn megalakult az új Országgyűlés, rajtam kívül minden képviselő letette az esküt. Jól megfontoltam, tudatosan távol maradtam, nem kívántam legitimálni a rendszert azzal, hogy ünneplőbe öltözve meghallgatom Áder Jánost meg a választási bizottság elnökét, amint elmondják, hogy minden a legnagyobb rendben volt a választásokkal. Ugyanebből a megfontolásból nem vállalok semmilyen pozíciót az Országgyűlésben, még bizottsági tagságot sem, így ebben a ciklusban is én leszek a legkevesebbet kereső képviselő.
Tisztában vagyok vele, hogy a kivonulásnak lesznek az anyagiakon túlmutató következményei is, például újra jön a propaganda – múlt vasárnap az M1-en négyperces riport volt erről –, hogy én nem dolgozom, de felveszem a fizetésem meg a többi. Ezeken csak nevetni tudok, és akik követik a munkámat, azok tudják, mire gondolok. Az előző ciklusban évi legalább 70 ezer kilométert utaztam az ország minden szegletébe, számtalan korrupciós esetet bemutattam, összegyűjtöttem 680 ezer aláírást, aztán – mintegy mellékesen – megnyertem egy előválasztást és egy parlamenti választást.
Bárki bármit mond is, a képviselő munkája nem csak az Országházban zajlik – a mai parlamenti viszonyok mellett pedig főleg nem ott kellene üldögélni, hiszen ott semmit nem lehet elérni. A fideszesek pontosan tudják ezt, hiszen pont ugyanazt kérik most rajtam számon a távolmaradásomat a »nem jár be a munkahelyére« mantrával, miközben 2010 előtt a szocialisták próbálták ezzel támadni a jelenlegi miniszterelnököt. Az MTI archívuma tele van ehhez hasonló közleményekkel, érdemes rákeresni. Pont annyira érdekel most ez engem, mint amennyire Orbán Viktort érdekelte annak idején.
A lényegnél, a most felvállalt távolmaradásomnál maradva: sokan kérdezik, és mégis mit érek el azzal, ha lemondok a szereplési lehetőségről és a plusz pénzről? A kérdés költői, én is azt válaszolom rá: önmagában semmit! A kivonulás ugyanis nem egy eszköz, hanem az új ellenzéki politika egyik alapvetése. Nem lehet hiteles az az ellenzéki politika, amely elfogadja a jelenlegi, eltorzított rendszerben létrejött választási eredményt! Ahhoz, hogy leszámoljunk az eddigi kudarcok okaival és bármi újhoz kezdjünk, először is ki kell mondanunk, hogy mi a rendszer ellenzéke vagyunk, nem pedig annak része.”
Nyitóképen a magyar Parlament épülete. Fotó: Pixabay
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.
„Oroszországnak éreznie kell a nyomást annak érdekében, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, és látnia kell, hogy lehetetlen éket verni Európa, Ukrajna és az Egyesült Államok közé” – fogalmazott Roberta Metsola.
Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az egyenruhások.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
