Magyarország ilyen marad örökre

Lapunk szemlézni kezdte a jellemzően városból vidékre utazó, arra rácsodálkozó ellenzéki szavazatszámláló aktivisták beszámolóit – tanulságos látleletként Magyarország 2022-es közállapotairól. Itt jön egy, és jön majd több is.

Az eddig szemlézett beszámolókat itt lehet elolvasni.

***

„Vasárnap este 11-kor pezsgőt bontottunk. 17 óra szavazóköri munka után leadtuk a jegyzőkönyveket. Úgy feküdtem le aludni, hogy rá se néztem a telefonomra, elég volt látni a szavazatok arányát helyben (ami amúgy kb. ugyanolyan volt mindenhol majdnem az egész országban), meg valahogy éreztem, hogy felhívnának vagy tucatnyian, ha lenne minek örülni. 

Egy 300 fős faluban voltam egész nap, alig 80 km-re Budapesttől. Ideális nap volt, mindenki szépen szavazott, kedélyes hangulatban, a legkisebb probléma nélkül.

Elsőre picit méregettek, de a két gyüttment jófej volt, hát ők is azok voltak velünk, pár óra után teljes bizalommal voltunk aztán egymás felé, sokat nevettünk, miután kimentek a szavazók, pár vicces pletyivel és sok szeretettel bemutatták őket nekünk. A jegyző őszintén kérdezte, de ugye látom, hogy itt akkor sem lehetne csalni, ha akarnák. Megnyugtattam, hogy fel sem merült bennem, hogy itt bárki akart volna. 

Mindenkinek nagy rutinja volt már, valahogy mégis úgy alakult, hogy este hét után az egész szavazatszámlálási procedúrát én vezettem le, a kézikönyvből olvasva és ellenőrizve minden lépést. Zsuzsi néni, nyugdíjas pedagógus, aki ’98 óta a bizottságok elnöke, nem győzött hálálkodni, hogy micsoda felkészült segítséget kapott. Puszival búcsúztunk, ajándékot adott a falu nevében, elkérte a számom, hogy mindenképpen jöjjek tagnak a többi választáson is. Meg amúgy is ugorjak be hozzá, mert a tacsikat, akikhez többször hazament napközben, még nem is láttam. 

Zsuzsi néni nemcsak egy cuki nagyi, hanem az egyik legbefolyásosabb ember a faluban.

a kampányban is csöndes, de fontos szerepet vállalt, hiszen amúgy is őt kérdezik mindenről a faluban. Komolyan mondta, hogy az ő véleménye már mindegy, de a gyerekeknek szép jövőt akar. 

Kedves buborékbarátaim, nekem ez egy nagyon fontos nap volt. Vidéken lakom egy ideje, de akkor is csak most értettem meg (és ha jól látom, sokakkal együtt), hogy alapvetően változtatni kell gondolkodásunkon. Felejtsük el az olyan szavakat, hogy demokrácia, ne nevezzük magunkat ellenzékinek, ne várjunk többé a választásokra, ne higgyünk abban, hogy ez a rendszer valaha véget ér, ne rémüldözzünk a NER tettein többé, ne bízzunk abban, hogy Európa majd felemel. Magyarország ilyen marad örökre. 

Egyetlen teendőnk maradt: megtanulni együtt élni a magyarokkal, azokkal, akik kétszer annyian vannak, mint mi, akik mindig ilyen kormányt akarnak maguknak. A törzsi gondolkodást, a mi és őket csak mi tudjuk lebontani, de amúgy ez nem is olyan nehéz, hiszen csupa kedves, értelmes és tisztességes emberrel van tele az ország, akik nem értik, mi bajunk. Nem értik, mert nem mondtuk el nekik, amit meg hallanak a tévéből, az meg mese, amin könnyen túllépnek, ha látják, hogy nem vagyunk ellenük. Nem fogjuk őket megtéríteni, és ez nem is cél többé, de az egyszerű, hazug igazságuk helyett meg tudjuk mutatni, hogy vannak még fontos, nyitott kérdések. Olyanok is, amikor annyira érintik az ő hétköznapi életüket, hogy a tisztességük felül tud kerekedni a hitükön.

csak rajtuk keresztül lehet változást elérni. Mert egyben bízhatunk, a populista, elvtelen hatalom senki másra nem figyel, csak rájuk. A NER-rel és megfélemlített klienseivel soha nem fogunk tudni beszélgetni. De Zsuzsi néni, aki amúgy baráti viszonyban van az éppen újra megválasztott képviselővel, vár engem sütivel, én meg viszek virslit a tacsijainak és meg fogom kérdezni, hogy ő, mint expedagógus, tudja-e, miért sztrájkolnak most a kollégái. És fogok még teázgatni, sörözgetni sok-sok mindenkivel, nem négy évem van rá, hanem az maradék életem.”