„Dermedten figyelem, ahogyan az ellenzéki vezetők az április 3-i vereségre, annak mértékére reagálnak. Együtt érzek velük, megértem a bénultságukat. Azonban ez biztosan nem az a történelmi pillanat, amikor megengedhetnék maguknak ezt. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a jövőről szóló üzeneteik csak a parlamenti mandátumaik sorsáról szóljanak. Nem engedhetik meg, hogy ne adjanak őszinte, intellektuálisan végiggondolt és a mély okokat feltáró magyarázatot a kudarc okairól. Nem engedhetik meg, hogy ne mutassanak utat, perspektívát és víziót, cselekvési lehetőséget a rájuk szavazóknak, a bennük hívőknek.
Minél gyorsabban néznek szembe a múltjukkal és az abból következő eredménnyel, annál hamarabb beszélhetnek az ellenzék jövőjéről. Minél hamarabb tudnak beszélni erről a jövőről, annál kisebb lesz kiábrándulás, apátia és az a lemorzsolódás a táborukban, amit már nem fognak tudni visszaszerezni az elmúlt 12 évben tőlük megszokott eszközökkel.