Gyáva népnek nevezni a magyart az igazi gyávaság

Három olyan, látszólag egymástól független megnyilvánulást is olvashattak a közélet iránt érdeklődők az elmúlt időszakban, ami más-más oldalról ugyan, ám kollektíven bélyegzi meg a magyarságot vagy annak egyes csoportjait.

A választások utáni első ellenzéki világmegfejtések rögvest a vidék-toposzba kapaszkodtak bele. Hogy a Magyar Alföld elmaradott, tájékozatlan, kiszolgáltatott, haladásellenes, parlagi stb.

aki fogatlanozó, Orbán népét emlegető, azóta törölt bejegyzésében egészen penetráns mélységekbe süllyedt.

Kicsivel később a lapunk hasábjain is gyakran idézett katolikus teológus, Perintfalvi Rita fogalmazott úgy, hogy a magyar egy gyáva nemzet. A kontextus itt a klérus kárhoztatása volt, a szerinte gyáva, megalkuvó vagy épp kormányszimpatizáns papok csépelése. Sőt, Perintfalvi (még mindig katolikus teológusként) egyik okfejtésében oda jutott, hogy a híveknek bojkottálniuk kellene az egyházakat is. (Leszámítva Iványi Gábor gyülekezetét természetesen.)

Pár napja pedig a gonzo újságírás Bruckner Szigfridje, az idegesítően vonalassá vénült Szily László méltatlankodott a magyarok visszamaradott gondolkodásmódján, miszerint a haladó világgal szemben egy felmérés alapján mi küldenénk a legkevésbé katonákat Ukrajnába. Horribile dictu, még az ukrán hadsereg felfegyverzését is mi ellenezzük a legjobban, sőt, a barbár és végletesen defetista mentalitásunk folytán mi érezzük a legkevésbé a saját ügyünknek a háborút.

Első blikkre a fentiek markánsan igazságtalan, ugyanakkor önálló megállapítások. Jobban szemügyre véve azonban ezek egy közös, frissen épített ellenzéki narratívában azért összeérnek. Alapfelvetése e kijelentéseknek, hogy a magyar nép autonóm gondolkodásra képtelen, egységesen elmaradott massza, ami végtelenül káros, áporodott beidegződései szerint nyilvánít véleményt.

Közös vonás, hogy a megnyilvánulásokból átsugárzik az a vélelmezett baloldali szellemi fölény, amivel az SZDSZ is törékeny üvegtoronyba emelte magát, hogy aztán teljesen elszakadjon a realitástól (és a választói akarattól). Az ilyen valóságtól való elrugaszkodások, szellemi felülpozícionálások ugyanis később rendre megbosszulják magukat.

Szinte tapintható a sértett kivagyiság, a magát a tömeg felé emelő önérzetes próféta nézőpontja, „a mi jobban tudjuk, mi kell a magyarnak” attitűd. Az ellenzéki gyászmunka egyik karakteres iránya ez a hamis intellektuális és erkölcsi fölényérzet, míg természetesen léteznek egyéb utak is (lásd még: Mérő László megvilágosodása).

Kedves Véleményvezérek, kedves Ellenzéki Megmondóemberek! Nem tisztem megvédeni egyetlen lesajnált választópolgárt sem, hiszen a védekezőreflex április 3-án össznemzeti szinten nyilvánult meg. Amit gyávaságnak vagy gyámolatlanságnak állítanak be, az a magyarság egészséges immunválasza.

A legteljesebb jóindulattal jelzem csupán, hogy a keserűen kioktató, lezserül lekezelő attitűd kontraproduktív, hiszen sokakat csak megerősít értékválasztásában. És – kapaszkodjanak meg – újabb kétharmadoknak ágyaz meg hosszú távon. Ördögi spirál, elismerem. Halkan azért a megoldást is megsúgom: a kiutat valamiféle konstruktív ellenzékiség jelentené, ami már nagyon ráférne erre az országra. Hátha valaki meg is hallja.