Orbán népének foga kevés, szemüvege eltörött vagy rosszul lát, elhízott és tönkrement

2022. április 05. 17:02

Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája.

2022. április 05. 17:02
null
Csáki Judit
Facebook

„pont félóra híján huszonnégy órája vagyok talpon – most értem haza. és nem, nem az ország távoli csücskéből, hanem a nyolcadik kerületből.

ahol ma láttam orbán magyarországát. nyomorult, semmit sem értő, a nevüket leírni alig-alig tudó embereket, akik megkérdezték, hogy a három lap közül melyikre kell húzni a négy nemet. ez a tömeg – mert ez tömeg – az a bázis, ami a kétharmadot biztosítja neki. orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement –elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál. sok a cigány, sok köztük kevésért megvehető, meg is veszik őket, a szavazatukat is. az országból, a világból nem értenek semmit, nem is akarják. ez a többség, mint látjuk.

van aztán a kisebbség, fiatalok, kisgyerekekkel, félszavak sem kellenek, elég a fél tekintet, amiből értjük egymást, miközben odaadom a szavazólapokat, itt laknak ők is, de ők nem orbán népe, és nemcsak azért nem, mert iskolázottak, meg a kultúra is jelent nekik valamit, hanem mert gondolkodnak, figyelnek, értenek. orbán őket nem látja, orbánt ők nem érdeklik, orbánt a fél ország nem érdekli, és nem érdekli semmi, csak a hatalom és a még több hatalom. nyomorult, frusztrált alak.

de én láttam ma azt is, hogy orbánnál és lakájhadseregénél nincsen határ. besegítették a parlamentbe a náci pártot, mert a saját hétköznapi fasizmusuknak kell egy támasz jobbról.

a rendes embereknek itt nincs sem jövő, sem jelen. fiatalok, húzzatok innen, mi ezt a kis időt már csak kibírjuk valahogy. de egy hitvány banánköztársaságban élni, páriaként, szégyenben – nektek ennél több jár az élettől, és nem arra neveltünk benneteket, hogy egy ilyen alak és szolgái miatt kelljen pirulnotok és magyarázkodnotok a világban.

ezekre majd egyszer ráomlik az egész – ne várjátok meg.

és még valami, amit olvastam itt valahol: hitlert még 44-ben is négyötöddel választották volna führerré.”

Nyitóképen szavazók várakoznak Kolozsváron. Fotó: MTI/Kiss Gábor

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 610 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2022. április 27. 08:45
Ez a "személy" BETEG! Most elolvastam ezt a förmedvényt... rettenetes. Ha így lenne akkor is rettenetes lenne!... CSAK HOGY NINCS ÍGY! Vagyis az egész ócska hazugság! De ha mondjuk így van... AKKOR A TANÁROK MIT CSINÁLTAK 50 ÉVEN KERESZTÜL???????????? Ha így van... akkor a tanárok adják vissza a pénzt amit 50 éven keresztül felvettek!!! MINDET! MERT CSALÁS AMIÉRT "FIZETÉST" KAPTAK!!!!!!!!
Jooee
2022. április 09. 11:32
Gondolom neked van perspektívád, valamelyik 8. kerület kocsmában.
Robertoo
2022. április 08. 23:53
Előre is köszönöm, a következő két-harmadot! Csak így tovább, elvtársi üdvözlettel!
mzsmnb
2022. április 08. 13:05
Ezek valóban olyan hülyék, hogy nem értenek semmit. A budikulcsot nem szabad rájuk bízni, nemhogy egy ország vagy egy társadalom vezetését. Ami az intellektuális színvonalat illeti, melyik a hülyébb szavazó ? Az, aki "nem kérünk a migrikből", "családtámogatás", "rezsicsökkentés", "béke" szlogenek alapján húzza be az X-et, vagy az, akinek elég az egy bites üzenet, hogy O1G ???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!