Könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet a magyarság: sorsfordító választás előtt állnak az erdélyi magyarok
Csak egy módszerrel lehet megakadályozni a Mentsétek meg Romániát Szövetség tervét.
Rossz volt szembesülni azzal, hogy ők mit gondolnak arról, hogy mi Budapesten mit gondolunk róluk.
Lapunk szemlézni kezdte a jellemzően városból vidékre utazó, arra rácsodálkozó ellenzéki szavazatszámláló aktivisták beszámolóit – tanulságos látleletként Magyarország 2022-es közállapotairól. Itt jön egy, és jön majd több is.
Az eddig szemlézett beszámolókat itt lehet elolvasni.
***
„Egy borsodi kisváros kicsi szavazókörében voltam, a névjegyzékben 300-nál is kevesebb szavazó. A részvétel egész magas volt, 67% megjelent.
A bizottságban a 3 választott tagon kívül 2 fideszes delegált, illetve mi egy barátnőmmel ketten a 20K által delegált tagok voltunk, 6 nő és 1 férfi. Ezen kívül a jegyzőkönyvvezető, egy fiatal nő volt még ott. A 3 választott tagból ketten már az eskütételnél elmondták, hogy ők ezt már hosszú évek óta csinálják, és
Hajnalban megérkeztünk, az elnök elmondta, hogy mi lesz a feladatkiosztás: ő kezeli a névjegyzéket és ellenőrzi a személyiket, az XY bizottsági tag pecsétel, mert ő abban már nagyon profi. Mi ülhetünk a hosszú asztal másik végén, hiszen a mi feladatunk a megfigyelés. Itt már határozottan jeleztük, hogy a megfigyelés nem egyenlő a feladatok nézésével, szeretnénk mi is részt venni a tevékenységekben, jó lenne, ha napközben cserélgetnénk. Mellébeszélés következett, hogy “de a névjegyzéket jó lenne egy helyinek kezelni, mert ismerni kell a választókat, sok az egyforma meg hasonló név, apja-fia jönnek egymás után, össze fog keveredni” (azt az érvet, hogy a személyi szám alapján egyértelműen azonosítható egy választó, nem akarták meghallani), és “majd úgyis valamelyikőtöknek kell menni mozgóurnázni” (2 db mozgóurnás kérelem volt összesen). Ismételten próbáltuk mondani, hogy állapodjunk meg abban, hogy bizonyos időközönként cseréljük a feladatokat, de annyival kellett beérnünk végül, hogy “bármikor oda tudtok jönni és nézni, hogy mit csinálunk”.
Végül úgy foglaltuk el a helyünket, hogy a strigulázást mi csináltuk, és így elég jól ráláttunk a többi feladatra, pl. a pecsételésre (amit a profi pecsételő néni a szemüvege nélkül néhányszor azért el-elrontott, de láthatóan nem csalási szándékkal, hanem figyelmetlenségből). A két fideszes delegált lényegében tényleg csak megfigyelni volt ott, konkrét feladat nem jutott nekik a mozgóurnázáson kívül.
nem jöttek tömegesen, nagy hullámokban a választók, azt kell mondanom, hogy rendben ment minden, és fennakadás már csak a választók kis száma miatt sem volt. Egyszer szóltam az elnöknek, hogy ne adja oda automatikusan a népszavazásos lapot, hanem kérdezze meg, hogy szeretnének-e részt venni a népszavazáson. A jegyzőkönyvvezető húzta a száját, hogy de ez befolyásolás, hiába győzködtem, hogy ha tájékoztatod arról, hogy itt két választási esemény zajlik, és nem kötelező mindkettőn részt vennie, az nem befolyásolás; ő nem nagyon értette meg az álláspontomat. (Szerinte a választó el tudja dönteni, hogy akar-e, és ha nem, akkor majd érvénytelenül szavaz.)
Az elnököt sikerült viszont meggyőzni, ő elismerte, hogy van igazság abban, amit mondok, úgyhogy ezután a maga óvatos módján ugyan, de megkérdezte, hogy kérik-e mindkettőt. Persze kérte mindenki. Ez kb. másfél óráig ment így, majd közölte a jegyzőkönyvvezető, hogy a jegyző asszony szólt, hogy az NVI közleménye szerint “nem lehet nyilatkoztatni” a választókat arról, hogy részt akarnak-e venni a népszavazáson, hanem csak annyit lehet mondani, hogy két külön helyen kell aláírni. Ha úgy dönt, hogy nem vesz részt az egyiken, akkor neki kell szólnia, mi ezt nem kérdezgethetjük. Nem vagyok jogász, de szerintem ez elég aggályos, hiszen így részvételre kényszerítettük a választókat. Az eredmények ismeretében már tulajdonképpen édesmindegy, de a hozzáállás nagyon sokat elárul arról, hogy milyen bajok vannak a rendszerben.
A számokról: a szavazatok ⅔-át a fidesz kapta ebben a körben, de az elnök szerint jócskán kevesebbet, mint az előző választásokon.
Ami nagyon kínos volt: egyrészt az egész nap folyó, ízléstelen viccelődés a cigányokon (a szavazókörben nem voltak cigány választók). Már azon a ponton voltunk, hogy megkérjük, hogy ilyen ne legyen már több,
Másrészt a furcsa távolságtartás amiatt, hogy mi Budapestről “leutaztunk” idáig. Egyszerre benne volt vmi érthetetlen alárendelődés (mintha a budapestiek hierarchiában felettük állnának) és egy dacos irigység vagy sértettség (mi így csináljuk, itt ilyenek az emberek, stb.). Lehet, hogy ez annak is szólt, hogy mi ellenzékiek nem bízunk az ő munkájukban, de mindenesetre rossz volt szembesülni azzal, hogy ők mit gondolnak arról, hogy mi Budapesten mit gondolunk róluk. Hosszútávon ezzel biztos kell kezdeni valamit, bár persze már évtizedek óta nem történik ez ügyben semmi.”