Schilling Árpád is úgy érezte, meg kell szólalnia: „Bizony ki kellene állnunk Benjamin Netanyahu ellenében is”

„A féligazság meg végső soron a háborúskodás melegágya” – fogalmazott a rendező.

Tehát mi nem egymást okoljuk! Tudjuk, az egész a Fidesz és Orbán műve.
„Tisztelt, az ellenzékre, vagyis ránk szavazó polgárok!
Először is, mind a hat párt, közösen köszönjük a bizalmat, a támogatást és az egész országban tapasztalt segítő szándékot! Tudjuk, hogy Önöknek sem volt egyszerű a döntés, hiszen saját pártjuk mellett más pártokat is támogatniuk kellett. Valószínűleg ezért 2018-hoz képest ezt az összefogást nyolcszázezer szavazónk most nem támogatta. De nekünk nem volt más lehetőségünk.
Az ellenzéki összefogás nem a hat párt politikai innovációja volt, hanem a Fidesz alávaló politikája kényszerítette ki. A Fidesz kétharmad által több százszor módosított választási törvény provokálta ki, hogy világnézetileg egymástól igen távol álló pártok tömörüljenek választási koalícióba.
Tehát mi nem egymást okoljuk! Tudjuk, az egész a Fidesz és Orbán műve.”