Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Rájöttem, hogy vissza kell fognom nárcisztikus késztetéseimet. Ez az önmegtartóztatás is benne volt a csatorna leállításában. Interjú.
„Ha nem is szándékosan böjti fogadalom volt tehát a csatornamentesség, azért egy nárcisztikus embernek biztosan nagy lemondás megválni az influenszeri szereptől.
Az, de rájöttem, hogy vissza kell fognom nárcisztikus késztetéseimet. Azok sem önmagukban rosszak persze: ha az ember valami jónak a szolgálatába állítja őket, tudnak nagyon hasznosak is lenni. A hatásukra jó videókat készítünk, remek cikkeket írunk, vagy politikusnak megyünk és felvirágoztatjuk az országot – ahhoz a szakmához is kell némi nárcisztikus hajlam. Nem szabad azonban hagyni, hogy ez személyiségzavarrá fejlődjön, hogy az ember visszajelzésfüggő legyen, csak akkor érezze magát valakinek, ha szerepel, ha megtapsolják, lájkolják. Kíváncsi voltam, hogy miért csinálom ezt valójában: tényleg az evangéliumért, vagy magamért. Picit ez az önmegtartóztatás is benne volt a csatorna leállításában, de főleg nem emiatt hoztam a döntést, ez mellékes motívum volt.
Akkor mit fogadott meg böjtben? Nem ivott?
Betartottam a böjti előírásokat, de alkoholmentességet nem is fogadhatok: a pap az egyetlen munkavállaló, akinek munkaköri leírásában ott van a kötelező borivás. Ezért mentem papnak!
Vicces kedvében van. Mi volt a valódi motiváció?
Segíteni az embereknek, ott lenni a legfontosabb pillanataiknál: a születésnél, a házasságnál és a halál óráján – minden fontos fordulópontnál ott vagyunk kísérőként. Amikor az ember papnak áll, remélhetőleg ez a fő motiváció.
A másokon való segítés jó stratégia arra is, hogy az embernek önmagán ne kelljen? Jóemberség, életcél kipipálva…
Van ilyen is, valóban. Ez a lényege az önismereti útnak, amelyre több mint egy éve léptem és amelyről már beszéltem is…
Az „agyturkász”!
Igen. Fontos, hogy az ember megismerje a mögöttes motivációit. A helfer szindróma tehát valóban létező jelenség – nem csak a papoknál, a szociális munkások, nővérek körében is, ami nem feltétlenül rossz, hiszen rengeteg emberen segítenek –, csak mivel magukat hajlamosak elhanyagolni másokért, ezekben a szakmákban a kiégés veszélye is jóval nagyobb.
Amiről szintén szólt már. Most hogy áll kiégésügyileg?
Nem jól.
Elhagyja a papi pályát?
Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben. Ez most bizonytalan helyzet. Nem tudok rá határozottan, nagy mellénnyel válaszolni. Sok szempontot kell mérlegelni.”
Nyitókép: Youtube