Öt ok, amiért Oroszország már most elveszítette a háborút

„Az Ukrajna ellen indított, számtalan diplomáciai és nemzetközi jogi normát sértő orosz offenzíva ismét ránk lehelte a történelem szagát. Mi, 21. századi puhányok-nyavalyások azt hittük, a történelem már csak virtuális szórakoztatóplatform, féligazságok és álhírek tét nélküli burjánzása, kommersz marketing-illatfelhő. Putyin tett róla, hogy ez a rózsaszín köd eloszoljon, és orrunkba szívhassuk a történelem nyers és valódi vérszagát. Nem voltunk hozzászokva – hála istennek! –, most mégis megéljük – kavarog is a gyomrunk, hánynunk kell tőle. A Covid-vírus érkezésekor is valami hasonló, fojtogató érzés vette körül a világot, ám az két év után inkább politikai vitává mutálódott. Ez a háború most más. A történelem visszatért. Szinte lehetetlen jósolni, elemezni, mert az események bármelyik pillanatban vehetnek drámai vagy éppen pozitív fordulatot. (Sajnos egyelőre csak az előbbire van példa.) Ha ma bármit kijelentünk, azt a holnap alakulása könnyen megcáfolhatja. Vállalva ennek kockázatát ebben a rövid írásban azt állítom, akárhogyan is alakul az ukrán–orosz háború, Oroszország már elveszítette. Hogy miért? Öt indokom van rá.

1. A meghiúsult villámháború

A mai napig találgatások tárgya, mi lehetett Putyin valódi célja Ukrajna lerohanásával. Az ország kiszakítása az egyre inkább köré szövődő euroatlanti hálóból? Egy orosz bábállam létrehozása? Valami személyes? Esetleg Ukrajna kettészakítása és a keleti rész végleges annektálása? Nem tudni pontosan, és talán sohasem értjük meg, de egy biztos, bármi is motiválta az orosz elnököt, villámháborút akart. Gyors, ellentmondást nem tűrő, sikeres rohamot. Számára, bármilyen szempontból is nézzük, csak ez volt opció. Az pedig már most kijelenthető, nem sikerült neki. Putyin rosszul mérte fel Ukrajna ellenálló erejét, ami, ismerve az orosz szolgálatok aprólékos informáltságát, finoman szólva is döbbenetes hiba. Csupán egyetlen magyarázat lehet erre, és ezt nagyon halkan, de végre ki kell mondani: amit látunk, nem egy ukrán–orosz, hanem egy amerikai–orosz háború.

Az USA nemzetközi diplomáciai értelemben, vagyis de jure nem hadviselő fél, gyakorlatilag viszont igen. Az USA (és bizonyos értelemben a NATO) minden bizonnyal nemcsak fegyverrel, de katonai hírszerzéssel, információkkal, technológiával és minden egyéb eszközzel is segíti Kijevet, egyedül a saját katonai erő beavatkozásától tartózkodik. Utóbbi megadja a lehetőséget, hogy a hírekben »csak« ukrán–orosz háborúról beszéljünk, de a valóságban ez már nem az. Talán a megfelelő definíció így hangzik: orosz és ukrán katonák harcolnak egy orosz–amerikai háborúban. A nyugati szövetség, de legfőképp az USA célja, hogy Moszkva elmúlt évtizedekben tapasztalható, nagyjából lineáris nemzetközi erősödése megtörjön. És ez, úgy tűnik, sikerült is nekik. Még azt sem zárnám ki, hogy az USA tőrbe csalta Putyint. A nyugati világnak már az is győzelemmel ér fel, ha Kijev két hétig kitart, Oroszországnak azonban csak egy villámháborús diadal jelentett volna sikert. Közben az ukrán vezetés, látva az oroszok megtorpanását és világméretű elszigetelődését, már nem is akarná annyira a megállapodást. Minden egyes perc, amely eltelik, az ő pozícióikat erősíti, Putyinra pedig gyengeségként ég rá. Azt pedig az orosz elnök nagyon nem szereti. Egyszerűen nem illik a brandjébe. (Ami egyébként még frusztráltabbá, még kapkodóbbá, még veszélyesebbé teheti...) Nagyon valószínű, hogy a következő napokban Oroszország elképesztő erőfeszítésekkel térdre kényszeríti Ukrajnát, de Moszkva egyedülálló katonai erejének mítosza – amely a nemzetközi térben az igazi tekintélyét biztosította – éppen most omlott össze. 

2. A várható gazdasági válság

Az utóbbi időszakban már amúgy sem voltak túlságosan biztatóak az orosz gazdaságról érkező adatok, a háború ára így minden bizonnyal csak egy tartós válság lehet. Putyinnak nem csupán a hatalmas katonai kiadásokkal, a harcok miatti leállások hatásával, hanem a nemzetközi szankciókkal is szembe kell néznie. Sokan – köztük jómagam is – azt gondoltam először, a gazdasági ellenlépések hatása mérsékelt lesz, hiszen Oroszország már hozzászokhatott ezekhez, másrészt korábban ebben mindig volt egy jó adag képmutatás, de a mostani fellépés olyan erejű, annyira szerteágazó, hogy komoly sebeket tud okozni még egy nagy medvének is. (Ezzel együtt mindenkit óvnék az új elmebajtól, amely az orosz kultúra általános tagadása és tiltása. Egyrészt mérhetetlenül gyermeteg, másrészt igazságtalan, végül kontraproduktív is. Az ilyen az oroszokat csak egységfrontba tömöríti, ahelyett hogy segítené megerősödni az ottani háborúellenes hangokat. Nem arra van szükség, hogy összemossuk Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Bergyajevet Putyinnal, hanem fordítva, hogy elválasszuk egymástól.) Persze lehet azon sopánkodni, hogy a bankok elleni fellépés nem lett teljes körű, de ettől még látni kell, hogy mindaz, ami most gazdaságilag körbeveszi Oroszországot, mind a konkrét számokban, mind a befektetői várakozásokban, mind az emberek megtapasztalt hétköznapi élményei szintjén fájdalmas lesz. Putyin a háborútól talán azt is remélhette, hogy a belső problémákról elterelődik a figyelem, de ehelyett csak súlyosbította azokat. Vihart vetett, tornádót aratott.”

Nyitókép: Mikhail Metzel / POOL / Sputnik AFP