Sok hűhó és véres háború – ezért?

Írta: Jásdi István csopaki borász, üzletember

Putyin háborúja talán el is söpörte Nagy Péter európai Oroszországról szőtt álmait. A birodalom, amelyik a poltavai csata óta európai nagyhatalomnak számított és forradalmak, háborúk sorsát döntötte el a kontinensen, a nemzet, amelyik Dosztojevszkijt és Csajkovszkijt adta a világnak, természetesen nem fog eltűnni. Gáz- és kőolajvezetékei, ásványi anyagai a keresleti világpiacon nem maradnak vevők nélkül. Kína, India, az összes kis és nagy tigris éhesen várja, hogy ráharaphassanak Szibéria emlőire.

de hogy közben erősödik vagy gyengül – az a jövő zenéje.

Amivel az egykori KGB-s kém biztosan nem számolt, hogy a háború ebben a zavaros, ha lehet az orosznál is korruptabb, sok nemzetiségű országban, orosz, osztrák, lengyel és magyar történelmű területen megteremti az ukrán nemzetet.

A leginkább oligarcháiról, bokszolókról, korrupt határőrökről és náci futball szurkolókról ismert Ukrajna lakóit nemzetté forrasztja a közös ellenség. Az állam, ahol nem használhatták anyanyelvüket az ország negyedét kitevő nemzetiségek, amelynek lakói közül minden ötödik közül csak külföldön talált munkát és asszonyai közül minden évben háromezren hordanak ki béranyaként amerikai és kínai csecsemőket, a világ együttérzése mellett nemzetté kovácsolódik. Paradox módon egyetlen dolog nem változik. Nomen est omen.

Az életük ettől nem lesz egyszerűbb. 

Az Egyesült Államok, amelyik a stratégiájában mindig csak a holnapi napig lát, elérte legközvetlenebb céljait. Európát, a német ipart leválasztják Oroszországról, és eltűnt a képernyőről a térség világhatalommá válásának kísértete. A palagáz stabil piacokhoz jutott. Avval már nem számolhattak, hogy a dollár és a nemzetközi pénzügyi rendszer fegyverként való bevetése valószínűleg megpecsételte ezek sorsát, és Amerika előbb-utóbb elveszítheti hadserege melletti legerősebb aduját. Kényszerből visszafordul az atlanti térség felé, és kevesebb energiája marad a Csendes óceáni területekre, ahol pedig a 21. században eldőlnek a dolgok. Ottani szövetségesei, Japán, Ausztrália, Dél-Korea és Tajvan egyre ijedtebben nézik az eseményeket.

Ázsia már nemcsak az olcsó munkaerőből és a Nyugatról lopott technológiákból működik. Az orosz nyersanyagokkal jelentős versenyelőnyhöz jut. Minden tétet a kereskedelem és a globális ellátási láncok kiépítésére fordíthat. Nyerésben van.

Egyetlen térség veszít el mindent. Az öregedő Európa túl későn kísérletezik az önálló politikaalakítás képességének megszerzésével. Elveszítve legtekintélyesebb tagját, Nagy Britanniát, az egyetlent, amelyik a világon bárhol beavatkozni képes haditengerészettel rendelkezik, lokális tényezővé válik. Versenyképessége a dráguló energiahordozók, a hiányzó alapanyagok, a bizonytalanná vált ellátási láncok meg az öregedő népesség következtében egyre romlik. Járműipara, hajógyártása és repülőgépipara már eddig is a járvány legnagyobb vesztesei voltak. Politikai súlyát tovább csökkenti a nemzetállamok széthúzása.

Lassan de biztosan folklorisztikus szerepbe csúszik a magát földrésznek nevező nyúlvány Eurázsia nyugati csücskeiben. Süllyedő Velence, múzeumok és városok, amelyeket egyszer minden kínainak látnia kell! És Svájc – a globális elit trezorja.

Továbbra is az az érdekünk, hogy Oroszországgal és Németországgal ne legyenek közös határaink. Ha voltak – mindig baj volt. A magyar fellendülés évtizedei valószínűleg hosszú időre elmúltak. Ezúttal rövidebb volt, mint a Kiegyezés utáni ötven jó esztendő.

A legnagyobb vesztes még így sem Magyarország és Európa. A Föld a vesztes. Mi, mindannyian.

Új, minden eddiginél veszélyesebb fegyverkezési verseny indul a világban. Minden új fegyverrendszert ki kell próbálni egy napon.

Klíma- és környezetvédelemről már nem is esik szó. Szennyező fűtőanyagokkal kell sürgősen pótolni a tisztábbakat. Tudjuk, hogy a Föld óráján a huszonnegyedik órában vagyunk, de most más dolgunk akadt. A másodpercmutató meg halad az éjfél felé.

Nyitókép forrása: MTI/AP/Jevhen Maloletka