„Sokan Orbán Viktort Putyin pincsijének tekintik, de – attól tartok – ez a megközelítés nem írja le a teljes valóságot. Másképpen is mondom: jól hangzó, de a valóságot csak vékony szálon leíró megfigyelés.
A magyar politikatörténet hosszú folyamatait kell(ene) itt vizsgálni, de erre persze csak keveseknek van ingerenciája.
Magyarország a történelemben mindig renitens ország volt. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a környező országok miért nagyon mások, mint mi, arra csak a történelem adhat választ.
A magyar történelem nagyon más, mint a környező országok történelme. Úgy értem, hogy a magyar politikában – jócskán Orbán előtt – régen megvoltak azok a tendenciák, amelyek ma is. Volt abban bőven keleti orientáció.
De meg voltak a nyugatos tendenciák is.
Eötvös Józsefnél például kevés hazai gondolkodó forszírozta jobban az egyéni szabadságot és kritizálta az állami omnipotenciát. A reformkorban és a dualizmusban Eötvös mellett is sokan szerették volna „összhangba hozni” a magyar fejlődést az európai fejlődéssel.
Ennek ellenére sokkal huzamosabb az az időszak, amikor az európai és a magyar fejlődés nem azonos pályán mozog.
Ebből számomra az a tanulság adódik, hogy Orbán Viktort nem Orbán Viktorból, hanem a magyar politikának ebből a hosszú hagyományából lehet megérteni. Elismerem persze, hogy ezt a hosszú hagyományt nem egy választási kampányban (háborús helyzetben) fogjuk feltárni.
De valamikor el kell kezdenünk feltárni.
A magyar politika nagy problémája, amit én úgy nevezek, hogy: nem ismerjük magunkat, alig tudunk valamit a saját politika múltunkról.
Napi 24-ben pincsizhetünk, de ezzel egy jottányival nem jutunk közelebb a magunk megértéséhez. Ezt annak az ellenzéknek is tudni érdemes, amely hatalomra készül, és talán is nem rövid távra.”