„Az író nagyon fontos ellentmondásokat tár fel, többek között azt is, hogy »az újfeministák harcolnak a koedukált vécéért, ám a szőrtelenítés kérdésében nem hallgatnák meg a másik felet. Felőrlődnek egy képzeletbeli összeesküvés ellen vívott zavaros, kusza, felesleges harcban, de a nők konkrét, hétköznapi gondjait mélységes megvetéssel figyelik.« Szerzőnőnk nem hagyja figyelmen kívül, hogy egyes feminista csoportok milyen mértékben és milyen radikális módon igyekeznek az oktatás és a gyermeknevelés színterére is bevinni ideológiai elképzeléseiket, valamint hogy korábbi tapasztalatokból kiindulva ez sok esetben mennyire káros a kiskorúak számára.
A mű körbejárja azokat a kérdésköröket is, hogy a neofeministák miért érzik azt és miért tesznek úgy, mintha még mindig az 1960-as években járnánk, továbbá hogy honnan eredeztethető az az elemi düh, melyet az egyház, a hagyományos értékek és legfőképpen a heteroszexuális férfiak iránt szítanak magukban.
Szó esik arról is, hogy míg a kereszténységet a heteropatriarchátus egyik alapkövének tekintik, addig a nőket valóban elnyomó muszlim vallást miért támogatják mégis."