Az 1945 utáni Finnország példája alapján ez egy tagadhatatlanul visszataszító folyamat volt. A finlandizáció azt jelentette, hogy Finnország névlegesen megőrizhette függetlenségét és demokratikus berendezkedését, de csak szigorú korlátozások mellett, amik nem mindig voltak egyértelműek a külső szemlélő számára. A médiát széleskörűen cenzúrázták, bizonyos politikai erőket távol tartottak a hatalomtól, a történelmet módszeresen meghamisították, a finn demokráciát pedig elnyomta a szomszédban székelő, mindent ellenőrző szovjet rezsim. Még az iskolai tankönyveket is Moszkvába kellett küldeni ellenőrzésre. Finnország megtört állam volt, ami csak azért fogadta el az alárendeltséget, mert nem volt más választása.
Ukrajnában Putyin valami hasonlót szeretne elérni. Megérzésem szerint Oroszország még sokkal szigorúbban akarja majd fogni Ukrajnát, mint ahogy a szovjetek ellenőrizték a sarkvidéket. A Szovjetunió 1955-ben vonta ki utolsó csapatait Finnországból, ám Putyin Ukrajna esetében az állandó katonai jelenlétet is erőltetheti, ha sikerül megegyezésre jutnia Kijevvel.”
Fotó: EyePress News / EyePress via AFP