
Aczél György él!
Inkei elvtárs helyzetértékelése a kommunista párt 1945 utáni világképét tükrözi.

„Inkei Péternek hívják és az ellenzék kulturális szakpolitikájának a vezetője, jelentsen ez bármit is. Ha nem vigyázunk, még kulturális miniszter is lehet belőle. Az Indexnek adott interjút, amelyből leginkább az derült ki, hogy az SZDSZ a »magyar« kultúráról alkotott nézetei – és Aczél György hozzáállása a nem baloldali művészekhez és művészethez – él és virul. Ja, és minden kulturális beruházást le fognak állítani, ha nyernek.
Inkei Péter tabula rasát csinálna, ha hatalomra kerülne – remélem, sose tudjuk meg mit is ért alatta. Természetesen a CEU-nál dolgozik, hiszen magától értetődően az ELTE nem elég liberális neki. Saját bevallása szerint nem kulturális területen dolgozó, hanem kulturális területtel foglalkozó ember.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Inkei elvtárs helyzetértékelése a kommunista párt 1945 utáni világképét tükrözi, azzal a kiegészítéssel, hogy most nem a teljes kulturális hegemónia megszerzéséről, hanem annak visszaszerzéséről van szó, hiszen 1948-tól 2010-ig a kultúrában gyakorlatilag ők voltak teljes egészében hatalmon. Inkei nézetei tükrözik azt a kulturális sokkot, amit az a lehetőség okozott, hogy egy színház vagy egy kulturális intézmény élére mondjuk ki lehet nevezni olyasvalakit is, akinek a személyével ő és a baráti köre nem ért egyet. Annyira hitelesen adja elő ezt a drámát, hogy nem szinte, hanem tényleg megsajnáljuk ezt az embert. Hogy tehettünk mi olyat, hogy nekünk más tetszik, mint neki?
Aczél György kétségtelenül művelt ember volt, kifinomult ízléssel; pontosan tudta, hogy mennyire értékes az, amit betilt és mennyire pocsék az, amit a kultúra rangjára emel. Inkei elvtárs nem pont ilyen ember; érződik rajta, hogy inkább menedzser alkat, mint ítész, de ha megmondják neki, hogy mi jó, akkor meg tudja jegyezni. Lelki csipkéit jelzi, hogy tud ő gesztusokat is tenni; ellátogatott például a Nemzeti Színházba is, »ebben a háborús helyzetben« megakad a szeme egy Vidnyánszky-rendezésen – Csehov-egyfelvonásos művek –, és megnézte! És tetszett neki! Tehát nem esztétikai, művészeti okokból fogja »földönfutóvá« tenni Vidnyánszkyt, hanem politikaiból. Értjük mi, a politikai ok mindig üti az esztétikait, nem az emberrel van baj, hanem az ideológiai éretlenségével, esetleg azzal, hogy pozíciót vállalt egy fasiszta kormány alatt. Részt vett a »kiszorítósdiban«.”
Nyitókép: MTI Fotó, Kallos Bea







