Aczél György él!

„Inkei Péternek hívják és az ellenzék kulturális szakpolitikájának a vezetője, jelentsen ez bármit is. Ha nem vigyázunk, még kulturális miniszter is lehet belőle. Az Indexnek adott interjút, amelyből leginkább az derült ki, hogy az SZDSZ a »magyar« kultúráról alkotott nézetei – és Aczél György hozzáállása a nem baloldali művészekhez és művészethez – él és virul. Ja, és minden kulturális beruházást le fognak állítani, ha nyernek.

Inkei Péter tabula rasát csinálna, ha hatalomra kerülne – remélem, sose tudjuk meg mit is ért alatta. Természetesen a CEU-nál dolgozik, hiszen magától értetődően az ELTE nem elég liberális neki. Saját bevallása szerint nem kulturális területen dolgozó, hanem kulturális területtel foglalkozó ember.

Inkei elvtárs helyzetértékelése a kommunista párt 1945 utáni világképét tükrözi, azzal a kiegészítéssel, hogy most nem a teljes kulturális hegemónia megszerzéséről, hanem annak visszaszerzéséről van szó, hiszen 1948-tól 2010-ig a kultúrában gyakorlatilag ők voltak teljes egészében hatalmon. Inkei nézetei tükrözik azt a kulturális sokkot, amit az a lehetőség okozott, hogy egy színház vagy egy kulturális intézmény élére mondjuk ki lehet nevezni olyasvalakit is, akinek a személyével ő és a baráti köre nem ért egyet. Annyira hitelesen adja elő ezt a drámát, hogy nem szinte, hanem tényleg megsajnáljuk ezt az embert. Hogy tehettünk mi olyat, hogy nekünk más tetszik, mint neki? 

Aczél György kétségtelenül művelt ember volt, kifinomult ízléssel; pontosan tudta, hogy mennyire értékes az, amit betilt és mennyire pocsék az, amit a kultúra rangjára emel. Inkei elvtárs nem pont ilyen ember; érződik rajta, hogy inkább menedzser alkat, mint ítész, de ha megmondják neki, hogy mi jó, akkor meg tudja jegyezni. Lelki csipkéit jelzi, hogy tud ő gesztusokat is tenni; ellátogatott például a Nemzeti Színházba is, »ebben a háborús helyzetben« megakad a szeme egy Vidnyánszky-rendezésen – Csehov-egyfelvonásos művek –, és megnézte! És tetszett neki! Tehát nem esztétikai, művészeti okokból fogja »földönfutóvá« tenni Vidnyánszkyt, hanem politikaiból. Értjük mi, a politikai ok mindig üti az esztétikait, nem az emberrel van baj, hanem az ideológiai éretlenségével, esetleg azzal, hogy pozíciót vállalt egy fasiszta kormány alatt. Részt vett a »kiszorítósdiban«.”

Nyitókép: MTI Fotó, Kallos Bea