Ma: Kijev

Jásdi István csopaki borász, üzletember írása

A nézettség megint az egekbe szökött. A CNN újra csillagháborús filmet közvetít. Joystick, éles villanások, halálpontos csapások. 
Emberek sehol. Bagdadból, Kijevből vagy Újvidékről? Egyre megy. 

Megugrott a dollár árfolyama, a Pfizert nem sokkal követve nagyot ugranak a palagáz- és a fegyverpapírok. Rövidesen követi őket az arany.

A városi utcán emberek veszik körül az 52 tonnás tankot, amelynek tornyából fiatal, fekete ruhás, gyerekarcú harckocsizó néz körül gyanakodva. Nácikat, fasisztákat keres. 

Ezért vezette ide a Bocskai út sarkára a pufajkás bennszülött, aki nem meri kidugni a fejét a vasdobozból. Marci a bulgárkertész tud beszélni vele. Szerinte nem orosz, inkább ukrán – 1956-ban Budapesten. Vagy amerikai – 2003-ban Bagdadban? Orosz – Kijevben ma? 

A harckocsizó nem látja a fasisztákat. Fogalma nincs, hol keresse a terroristákat és a tömegpusztító fegyvereket. A tank körül az első sorban a grundról a focizást a látványosságért otthagyó gyerekek és a bevásárlásukat intéző cekkeres házasszonyok. Mint az édesanyja. Mint a testvérei. Az asszonyok nézik a fiút – mint a gyerekük, a nagyobbik fiú, aki ott maradt a körtéri harcokban. Vagy a babiloni romoknál?

Kicsit távolabb öregedő, háborút megjárt férfiak sírnak. Nem hagyhatja a világ! Az ENSZ! A NATO! Hiszen, hogy biztattak bennünket! Álljunk ki a szabadságunkért! Majd, jönnek hamarosan. 

A haladó Nyugatnak éppen más dolga van: a politikusok éppen megint új határokat rajzolgatnak, meg persze a Szuezi csatorna, Egyiptom. A kőolaj. A palagáz világpiaci pozíciója. Ritka földfémek. A legyártott és kipróbálandó fegyverrendszerek. A jövőnk függ tőlük. Az atomenergia, a kvantumszámítógépek, a hiperszónikus rakéták. Vagy a gendersemleges WC-k. Először a hadsereg, aztán a polgári felhasználás. Mindannyian profitálni fogunk belőlük. 

Univerzumunk helyett kapunk majd metaverzumot, a Föld helyett marsi lakótelepeket. A tízparancsolat helyett új parancsokat. Emelkedő árfolyamokat.

Mit kapunk a gyerekeink, a szüleink, a családunk és az életünk helyett? 

Persze, hogy az ukránokkal vagyunk!