Göncz Árpád kiemelkedő elnöke lett a rendszerváltás utáni Magyarországnak

„Több résztvevős beszélgetés – »összeesküvés« – egyik szereplője volt ő is, én is. A Kádár-rendszerrel szemben szervezkedő ellenzékiek ismert találkahelyén ő a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, én pedig a Fideszt képviseltem. Utána együtt sétáltunk ki a villamoshoz. Máig előttem van fehér inge, táskája és főleg a nyílt, csillogó tekintete, ahogy lelkesen érdeklődött a fiatalok politikai szervezete felől. Biztatott erősen, hogy csináljuk, szervezzük, sok fog múlni rajtunk. A szívembe zártam azonnal. A szimpátia kölcsönösen ébredt fel bennünk: innentől kezdve egyre többször találkoztunk, beszélgettünk.

1989 őszén Bozóki Andrástól hallottam először az ötletet, hogy Göncz Árpádot kellene javasolni köztársasági elnöknek. A »négy igenes« népszavazás idején, vészforgatókönyvként felmerült, hogy mi történik akkor, ha mégis lesz elnökválasztás? Ha a szocialisták áterőltetik valahogy – a saját hatalmuk átmentése miatt – a választást megelőző elnöki szavazást, akkor nekünk, a népszavazást kezdeményező pártoknak is kell jelölttel rendelkeznünk. Árpád 56-os elítélt, egykori kisgazda, most SZDSZ tag, a Fidesszel jó viszonyt ápol és íróként elismert értelmiségi, ideális jelölt. El is kezdtünk beszélni szűk körben néhány ellenzéki párt vezetőjével az ötletről. Aztán félretettük a javaslatot, hiszen megnyertük a népszavazást, a tisztességes megoldás győzött: a választások után lesz elnökválasztás. A többit tudjuk: az első szabad választások után Antall József miniszterelnök a kormányozhatóság érdekében a legnagyobb ellenzéki párttal, az SZDSZ-szel megállapodott a kétharmados törvények tárgykörének a szűkítéséről. Cserébe megegyeztek arról, hogy köztársasági elnöknek a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjét, Göncz Árpádot választják meg. Nagyszerű példája volt ez a gesztus annak a megegyezéseken alapuló demokrácia modellnek, amiben egyetértettünk az Ellenzéki Kerekasztalon. /Ijesztő a hiánya manapság az ilyesminek./”

Nyitókép: Facebook