„Múltkori cikkemben nem a gyermekvédelmet akartam bagatellizálni. Jajkiáltás volt. Gyerekek között dolgozom, én is úgy érzem, hogy valamit sürgősen tennünk kell. De míg a média a meleglobbi ördögét festi a falra, addig én egészen mást látok, és az általam említett problémák halmaza is még csupán a töredéke azoknak, amikkel sürgősen foglalkoznunk kell. Úgy tűnik, a magyar társadalom éppen most dől hátra elégedetten, hogy van gyermekvédelmi törvény, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Csak éppen a legfontosabb problémákkal nem akarunk foglalkozni, homokba dugjuk a fejünket.
Úgyhogy most megismétlem a felhívást: védjük meg a gyerekeinket! Védjük meg őket a szorongástól, a depressziótól, az izolációtól, a kiégéstől, a kilátástalanságtól! De ne álljunk meg itt! Meg kell védenünk több ezer gyereket az éhezéstől, a szegénységtől, a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó behozhatatlan hátrányoktól, vagy attól, hogy kiégett, alulfizetett, motiválatlan tanároktól kelljen tanulniuk az élet dolgait! És igen: védjük meg azokat a gyerekeket is, akik a saját nemükhöz vonzódnak – a bullyingtól, a kirekesztéstől, a körükben az átlagnál magasabb arányban tapasztalható depressziótól, az öngyilkossági kísérletektől! Ők azok, akik most joggal érezhetik, hogy a társadalom megbélyegezte őket, és amikor amúgy is ezer kérdésük lenne, amiket aligha van kivel megbeszélniük, a tájékoztatás helyett tabusítást kapnak, ráadásként a médiából az dől rájuk, hogy ők lényegében potenciális pedofilok.