Szerénység

2022. január 15. 22:44

Három hónappal az előválasztás után a korábban szerzett politikai tőkét sikerült e rövid idő alatt részben fölélni.

2022. január 15. 22:44
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Három hónappal az előválasztás után – ezen olvasmányok alapján – kijelenthető, a korábban szerzett politikai tőkét sikerült e rövid idő alatt részben fölélni. A kritikák, támadások fókuszában a miniszterelnök-jelölt – illetve immár kibővítve: a csapata – áll, naponta jelennek meg a bírálatok. És most nem a Magyar Nemzetről, vagy a Magyar Hírlapról beszélek, amely refrénszerűen igyekszik bizonygatni, hogy Márki-Zay már a saját táborának is útjában van, sőt Breuer Péter mindenre alkalmatlannak tartja őt (Istenem, Breuer, mint orákulum…). De pillantsunk rá a 24.hu elemzésére: »Márki-Zay Péter párton kívüli politikusként tapasztalatlanul mozoghat az összefogásban. Egy ilyen szerteágazó koalíció csapattá kovácsolásához a személyes tehetség mellett rengeteg tapasztalatra, kompromisszumra és türelemre van szükség«. Valamink: »több párt delegáltja úgy fogalmazott a 24.hu-nak: a kormányfőjelölt stábja derék, de jóindulatú amatőrökből áll, akik most látnak először országos kampányt közelről. Egy előválasztáson győztes politikus szerint ráadásul a csapat, ahogy maga Márki-Zay is, egyfajta programfetisizmusban szenved.«

Hogy pontosan mit kell érteni a programfetisizmuson, azt nem nagyon tudom, azt azonban igen: a meglévő, pártokhoz köthető kampánycsapatoknak nem nagyon van joguk arra, hogy fölényes bírálatokat fogalmazzanak meg, olyanokat, mint például a kampánycsapat vezetőjével kapcsolatban mondtak, miszerint »soha nem nyert még semmit«. Sajnos ez az utóbbi tizenkét év fényében meglehetősen nagyképű kijelentés. Szerénység – mondaná Bástya elvtárs. De ha nem is a szerénység itt a legjobb szó, annyi feltétlenül elvárható: türelem és együttműködés. És – bár mint újságíró magam ellen beszélek – a »haladó hagyománnyal« történő szakítás. Azaz, ha máskor nem, most végre itt lenne az ideje, hogy ne a nyilvánosság előtt rombolják egymás hitelét, s bár ne legyenek olyanok, mint a fideszesek, de – itt, tényleg a hajrában – próbáljanak meg megküzdeni a problémáikkal a saját berkeiken belül.

Egyelőre ugyanis ez a legfőbb probléma; mindenki a másikat helyezi berken kívülre. Márpedig, ha ez így marad, valóban nincs esély a sikerre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
roughneck
2022. január 16. 22:16
Igy kell ezt csinalni, Nemeth! Legfobb ideje, hogy a fuggetlen sajto megtisztuljon az elhajloktol! Meg hogy ujsagironak meri nevezni magat az, aki biralni mereszeli a kommunista part kreten jeloltjet, igaz Nemeth? Ennek az uj ifjukommunista ujsagiro nemzedeknek fingja sincs arrol, hogy milyen nehez idokben alltal a vartan es harcoltal a szabad sajtoert es az emberi jogokert az atkosban. Igaz Nemeth? Amikor te es a tobbi fuggetlen ujsagiro nem irhatta meg az igazat, ami neked es elkotelezetten fuggetlen ujsagiro kollegadnak termeszetesen nagyon fajt. Amikor az atlagembernek a Szabad Europa Radiot, meg az Amerika hangjat kellett hallgatnia estenkent a radion, hogy megtudja, mi folyik Magyarorszagon valojaban. Mert toletek erre nem szamithatott, Nemeth! Van benned emberi meltosag Nemeth? Van neked lelkiismereted Nemeth?
hátakkor
2022. január 16. 16:50
Houston, we had a problem...
Agricola
2022. január 16. 14:10
NÉMETH PÉTER (Népszava) szerint Márki-Zayt és derék, de jóindulatú amatőrökből álló csapatát csak hódolat illeti meg, nem bírálat. Szerinte "a meglévő, pártokhoz köthető kampánycsapatoknak nem nagyon van joguk arra, hogy fölényes bírálatokat fogalmazzanak meg..."
naftalinernő
2022. január 16. 12:25
"a korábban szerzett politikai tőkét...". Milyen politikai tőkéről tetszik beszélni? Arról, hogy az előváladékozás során eltántorgott néhány elvakult Orbán-fóbiás egy megrendezett színjátékra, és "leszavazott" egy kvázi nyílt szavazáson (ami szerintem fittyet hányt olyan alapvető demokratikus előírásokra, hogy titokban lehessen voksolni, ne mindenki szeme láttára, vagy hogy nyilvánossá tehető jegyzőkönyvet kellene vezetni egy arra hivatalosan feljogosított személy által stb.)? Vagy arról, hogy az ellenzéki politikusok sorra járatták le magukat az értelmesebb emberek előtt a "ki tud nagyobb hülyét csinálni magából" versenyen? Vagy arról, hogy ugyanaz a fletó mozgatja a háttérből a szálakat, aki egy egész népet nézett idiótának, és aki padlóra vitte az országot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!