„Nyílt levél
Budapest Főpolgármestere,
Karácsony Gergely részére,
a Mocsáros-dűlő megvédése érdekében
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Óbuda lakosságát hónapok óta bizonytalanságban tartja a kerület baloldali városvezetése a Mocsáros-dűlővel kapcsolatban. Én, mint a kerület korábbi polgármestere, aki lokálpatriótaként és választott helyi képviselőként is figyelem városrészünk életét, hadd figyelmeztessem arra, hogy a megoldás kulcsa most az Ön kezében van. Annak érdekében, hogy a problémát tisztán értse és esetlegesen ne csak párttársainak félretájékoztatásából értesüljön a helyzetről, röviden felvázolom a problémát és annak megoldását.
2020-ban a településszerkezeti terv (TSZT) felülvizsgálata során a Fővárosi Önkormányzat a Mocsáros-dűlő területének egy részét – helyesen - természeti területté minősítette vissza. Azonban egy részén, 268.000 négyzetméteren a beépíthetőség megmaradt. Korábban ezen a területen – ahogy a Mocsáros-dűlő többi részén sem - senki nem akart építkezni.
Fent említett 268.000 m2 zöldterület van veszélyben, amely a hatályos településszerkezeti terv szerint továbbra is beépíthető, és erre vonatkozóan tanulmányterv is készült. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezen tanulmányterv 2018-ban nekünk, az akkori polgári-jobboldali városvezetési többségnek is bemutatásra került. Mi ezt akkor is egyértelműen elutasítottuk, majd változtatási tilalmat rendeltünk el az egész területre, mely a mai napig hatályban van. Úgy hallottam, hogy ezt Barts Balázs is megerősítette azon fővárosi vizsgálóbizottság előtt, amely a Városháza eladásának botránya ügyében egyéb gyanús ügyeket is megvizsgált. Sajnálatosan a 2019-es választás után ezt a tervet a baloldal leporolta, és úgy tűnik, a főváros jelenlegi vezetői is elfogadhatónak tartották.
A Mocsáros-dűlő zöldterületének védelme mindannyiunk érdeke. A III. kerület jelenlegi közlekedési hálózata bizonyosan nem bír el akkora lakóépület- és irodakapacitás-fejlesztést, amely a tervekben szerepel. Szentendréig elérő dugókat és növekvő légszennyezést eredményezne. Ahogy fentebb írtam, már 2018-ban is meggyőződésem volt, hogy a Mocsáros-dűlőn semmilyen építkezést nem szabad engedélyezni. Mivel felmerült a lehetőség ennek ellenkezőjére, a tavalyi év során petíciót indítottunk a terület megvédése érdekében, melyet papír alapon és online idáig több mint háromezer III. kerületi lakos írt alá.