Az EU geopolitikai szempontból jelentéktelen

„Az olyan föderalisták, mint például Emmanuel Macron (aki a NATO-t „agyhalottnak” nyilvánította), azt állítják, hogy az EU-nak csak akkor lenne tényleges súlya, ha valódi szuverén hatalommal bírna és saját fegyveres erővel rendelkezne. Talán. De jelenleg mindez csak egy elképzelés. Franciaország az egyetlen tagja az európai blokknak, amely jelentős fegyveres erővel rendelkezik. Az EU kiszolgáltatottsága Oroszország felé jelentős, köszönhetően az importenergiának. Több nagyobb tagállam pedig politikai és jogi vitákat is vív Brüsszellel. 

Ha Vlagyimir Putyin megtámadja Ukrajnát, az egybe kovácsolja az uniós tagállamokat, vagy – ahogy az úgyszintén elképzelhető – még inkább megosztja őket? Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Ursula von der Leyen hangos felhívást közöl, hogy szembe szálljon az agresszorral. Vagy a NATO-t választja az EU vagy semmit, Oroszország fő célja pedig a NATO gyengítése. 

Ami pedig Nagy-Britanniát illeti, továbbra is vezető szerepet tölt be NATO-tagként Európában. Mint ilyen, segítünk Ukrajnának, hogy megerősítse védelmét, és fenn kell tartani a katonai jelenlétet a balti államokban, hogy megmutassuk, az agresszió nem egy járható út. Akkor most mégse veszítettük el a befolyásunkat az EU-ból történő kilépéssel?

Az EU geopolitikai értelemben vett egyik legnagyobb problémája a sebezhetőség, ami politikai, gazdasági és katonai szinten is jelentkezik. Képtelen saját határainak vagy külső érdekszférájának biztonságát garantálni – ez pedig a világtörténelem során a birodalmak egyik vesszőparipája volt. Egyesek régebben attól tartottak (van, aki még mindig tart tőle), hogy Nagy-Britannia nem engedhetni meg magának, hogy kimaradjon egy olyan szuperhatalom kiépítéséből, mint az Európai Unió.  A valóság ugyanakkor az, hogy belátható időn belül nem válik meghatározó, erős szereplővé az EU.

Érdekünk egy stabil, biztonságos és magabiztos Unió. Egy jobb szomszéd, aki képes elfogadni a Brexitet és a jövőbeli kapcsolatokat pozitív irányban való elmozdítását szeretné. De az EU saját bizonytalanságai miatt meg akarja büntetni Nagy-Britanniát, hogy példát statuáljon. Úgy tűnik, hogy az Unió képtelen elfogadni korlátait, és nem próbál meg szuverén államok gazdasági uniójaként működni. Demokratikus felhatalmazás nélkül illúziókra épülő föderalizmust építene ki. 

Az EU politikusai egyértelműen lemondtak arról, hogy az „európai projekt” mögé felsorakoztassák az embereket. Ehelyett a Bíróságra, a Központi Bankra és a titkolózó Tanácsra hagyatkoznak egy elszámoltathatatlan technokrácia felépítésében. Egy ilyen rendszer gyengeségre van ítélve.

Nagy-Britanniában az EU-vita – ha lehet annak nevezni – tovább húzódik. A visszavágyók még mindig minden anekdotát, bármilyen triviálist is legyen, felhoznak annak érdekében, hogy bebizonyítsák, a Brexit egy kudarc. Egyetlen ponton sem vitatják az EU irányát, és azt, hogy akarunk-e még valaha részei lenni egy megingott és egyre inkább posztdemokratikus rendszernek. „Mondjanak egy dolgot, amit a Brexitnek köszönhetünk” – mondják diadalmasan. Most képzeljük el azt, ahogy az 1920-as évek derekán egy vörös reakciós számon kéri Emmeline Pankhurst női választójogi harcost, hogy „nevezzen meg egy dolgot, amit a nők a választói jog megszerzésének köszönhetnek”. Azt hiszem, lehet sejteni, mi lenne erre Pankhurst válasza.”