„Szia Áron,
Már a Népszavában adott interjúd idején felmerült bennem, hogy valamilyen módon beszélnünk kellene. De úgy voltam vele, neked van sérelmed, benned van feszültség irányomba, akkor te nyiss egy felnőtt, őszinte, kollegiális, egyenes kommunikáció formájában, ahogy ezt számos közeli vagy éppen nem közeli kollégám megtette az »Elkxrtuk« című film és az abban való szerepvállalásom kapcsán. Többen odajöttek hozzám, kérdeztek, beszélgettünk, és lehetett egyetérteni vagy nem egyetérteni. Igazából egyszer sem szólítottál meg közvetlen módon, de a fent említett beszélgetés és az »Arany Medál-díj« kapcsán írt Facebook bejegyzésed bicskanyitogató stílusa most már rákényszerít arra, hogy kiálljak magamért és nem utolsósorban azokért, akik az említett filmben munkát vállaltak, akik dolgoztak benne és létrehozták azt nem kis profizmussal, igényességgel, minőségre törekedve.
Biztosan emlékszel, mi a Vígszínházban dolgozhattunk együtt, többek között az egyik kedvenc előadásomban, a Revizorban, Bodó Viktor rendkívül szellemes Gogol-átdolgozásában. Amiben jóleső érzés volt közösen görbe tükröt tartani, nem? Beszólni? Kikacsintani? Nem volt kérdés, hogy szabadon dolgozhatunk, gondolkodhatunk. Igaz? Akkor is volt, akinek ez nem tetszett. Biztos nem zárt mindenki a szívébe minket. Csak akkor éppen az ellenkező táborból orroltak ránk. Na és? Szerettük és egy erős anyagot akartunk létrehozni. És most, amikor fordítva van, és nem értesz egyet, már ellenséget látsz bennem? Vagy inkább ellenségként viselkedsz?
Olyan mélyen benne vagy »Noár« szerepében, hogy már ki sem látsz belőle. Képes voltál a Népszavás interjúdban két – szerinted – más lapon említendő esetet például hozni, észre sem véve saját gondolataidban a kettősmércét:
Népszava: Pár hete debütált a neten az aHang nevű civil szervezet előválasztási videója, melyben előadók színészek buzdítanak, hogy vegyünk részt az előválasztáson. Mit gondol, mit kockáztatnak a művészek egy ilyen szerepléssel, tartaniuk kell-e attól, hogy adott politikai oldalhoz sorolják őket?