Iskolai késelések Kínában is történtek nemrég, pedig állítólag kirekesztették a nyugati dekadenciát
A hazugság lényege, hogy mire használják ezeket a valós problémákat: keleti orientáció, jogállamlebontás, feudálkapitalista önkény.
A megfelelő mennyiségű víz hiánya tömegeket késztethet lakóhelyük elhagyására.
„Irán legnagyobb gondja az volt, hogy az országból kilépő 10,2 milliárd köbméternyi víz mintegy kétharmada ténylegesen átfolyik a határain keresztül Irakba, ami 2036-ra jelentős vízhiányhoz vezetne a perzsa ország határain belül. A probléma megoldására a korábbi iráni elnök, Haszan Róháni olyan modernnek titulált öntözési projekteket indított el az Irakkal határos nyugati területeken, amelyek célja az iráni mezőgazdasági termékek mennyiségének megnégyszerezése. A valóságban azonban ezek a projektek nem túl modernek, és számos kis gát megépítésével járnak együtt. 2019-ben például Irán bejelentette, hogy 109 új gátat épít az elkövetkezendő években, és az ezek tározóiban lévő extra vizet az ország más, aszálynak kitett tartományaiba irányítja. Az iraki kormány a maga részéről azt állítja, hogy saját vízellátási bizonytalansága akut, és Iránnak be kell fejeznie a vízelzáró gátak építését.
Az ENSZ 2018-as jelentése szerint 2050-re közel 6 milliárd ember szenved majd a tiszta ivóvíz hiányától. Ez a növekvő vízigénynek, a vízkészletek csökkenésének és a víz egyre növekvő szennyezésének az eredménye, amit a drámai népesség- és gazdasági növekedés vezérel. A vízhiány már eddig is hozzájárult az iraki válság mélyüléséhez, fokozódása pedig várhatóan a konfliktusok számának növekedéséhez fog vezetni mind államon belüli, mind államok közötti viszonylatban.
A megfelelő mennyiségű és minőségű víz hiánya emberek tömegeit késztetheti lakóhelye elhagyására – nem csak Irakban."