„Metaverzumnak hívják az utolsó koporsószöget
…melyet az emberiség tapsvihar közepette ver be magának.
A Facebook előállt a gondolattal, mivel a világban a fogyasztás kritikus méreteket öltött, hogy egy alternatív, digitális valósággal próbálják meg orvosolni ezt a problémát. Felvettek több tízezer embert, hogy lefejlesszék a Metaverzumot, a tökéletes alternatív valóságot, amelybe reményeik szerint áttevődik majd a kommunikáció, az oktatás, a szórakozás, a munka, az üzlet. Úgy látják, ha az ember a digitális valóságban él és a digitális dolgok kielégítik a vágyait, azokat már nem fogja fizikai valójukban is megvásárolni, így csökken a felhasznált nyersanyagok száma. Tényleg miért is vennénk meg a 32. csillivilli pár cipőt, aminek funkcionalitása nincs, csak a küllem, ennek felszínes kielégülését pedig az online térben is átélhetjük?
A Mátrix című filmből visszaköszönő gondolatiság mára konkrét formát kezd ölteni, Szöul például városi szinten készül „beszállni” a Metaverzumba.
Online világok már évek óta velünk élnek (vagy mi élünk bennük?). Vannak számítógépes játékok, melyek több tízmilliós játékosbázissal büszkélkednek a mai napig, és amelyek egy alternatív, fantasy, sci-fi, vagy középkori környezetben építettek fel komplett piacgazdaságokat. Mindenki megalkothatta benne a saját virtuális alteregóját, fejleszthető képességekkel, építhető szépíthető saját házakkal, legyőzhető sárkányokkal, megmenthető országokkal és a többi.
Ezeknek köszönhetően rengeteg példa van már arra, hogy a virtuális térben nyert dolgok mennyire ki tudják elégíteni az emberek igényeit, ott ugyanis nincs meg a világ igazságtalansága, a befektetett munkáért mindig azzal arányos jutalom jár.
A pszichológusok mindig figyelmeztettek a függőség veszélyeire, a kognitív rendszereink, idegpályáink elégtelen fejlődésére, arra, hogy a valóságból való ilyen módú menekülés mennyire nem viszi előre az Embert.
Hogy csak egy példát említsek: a Covid alatt elterjedt online beszélgetéseket vizsgálva kiderült, hogy az online térben végzett kommunikáció nem termel a társalgó felekben oxitocint, kötődést segítő hormont, ami az élő találkozásoknál természetes módon termelődik, az emberek szervezete hozzászokik a »nélkülözéshez«, ez pedig végzetes következményekkel jár. Ha valaki csak online kapcsolatokon él, annak egy idő után a valódi emberi kapcsolatok, visszafordíthatatlanul, semmit sem fognak jelenteni, nem fog tudni emberekhez, akár házastárshoz, vagy a saját gyerekéhez kapcsolódni.