Emlékszem, csikó újságíró koromban, még a Nagy Zárás előtt kiküldött egyszer a Vezetés Strasbourgba az aktuális EP-plenárisról tudósítani. Láttam ott sok csodát, de a legnagyobb csoda egy sajtóslány volt Nico Semsrott német viccpárti (Die PARTEI) EP-képviselő irodájából. Nevezzük mondjuk Isabelnek.
Semsrott interjút adott nekem, és Isabelnek küldtem vissza a szöveget a német sajtóillem szerint átnézésre. Elégedett volt vele – naná, mert a főnöke Orbán-kritikájához hozzá se nyúltam,
miközben ő biztos forrásból úgy értesült, hogy nálunk ilyesmi úgysem jelenhet meg.
Ezért csak annyit írt, hogy „ich habe ein paar Wörter gegendert, siehe Anhang”. Azaz „meggendercsillagoztam néhány szót, lásd a mellékletben”. (A gendercsillag az újnémet nyelv különös jelensége, az alapesetben mindkét nemre használt hímnemű főnévhez egy borzasztóan ronda csillaggal hozzákötik a női utótagot, tehát Verkäufer*in, Bürgermeister*innen, sőt, ínyenceknek Studierende*r).
A szatírát a zöld politika taktikai eszközeként használó Semsrottal a poént nyilván közösen találták ki, gondolták, még odaszúrnak egyet a hülye magyar mélykeresztény propagandistának, jól fog mutatni a kis Orbán-nyalonc oldalán a Felvilágosult Német Gendercsillag.
Kényszeresek ezek a németek, de komolyan,
minden évszázad harmadik és ötödik évtizede között csillagokat akarnak varrni valahova.
Dőltem a röhögéstől, mert szegényem hiába fáradt, és visszaírtam neki, hogy „nagyon kedves vagy, de a magyarba ez be van építve”.
Illetőleg ittam egy kupica Bulbast az európai vezetők új generációjának nagyobb dicsőségére, akik úgy akarják kioktatni a magyarokat nőnemből, hogy közben nem is tudják, van-e a fatornyos kis nyelvükben ilyen. Zum Wohle, Isabel.
És most, ahogy az Európai Bizottság inkluzív nyelvi szabályzatát olvasgatom – amelyet egyébként nevezett sóhivatal a Vatikán meglepően karakán kiállására épp felfüggesztett –, hevenyül kiújult rajtam az a régi röhögés. Hogy nekünk, uráli népeknek a nyelvünket összelegózó Teremtő már idejekorán megtanította, hogyan kell reflektálni a nyelvben a genderőrületre. Sehogy.
A kanapé nem hord semmit a lába között, a garázs nem szül gyereket, így egyiknek sincs szüksége a létezéshez nemre;
emellett a katona, a lelkész vagy a tanár különös ismertetőjegye az, hogy fegyvert fog-e, prédikál vagy tanít, nem az, hogy férfi vagy nő, így nem katonaembernek, lelkészasszonynak meg tanárbácsinak kell a foglalkozást hívni, hanem katonának, lelkésznek és tanárnak, pont. Szexizmussal vádolható foglalkozásnévből ezer év alatt kábé jutott nekünk kettő, az ápolónő meg a tejesember. Nem rossz arány ez.