Egységes dizájn természetes nem volt, egységes szöveg természetesen szintén nem volt – minek is? De akkor mire találták ki a kampánytanácsot?
Pedig lett volna mit átgondolni. Novák Katalin kétségtelenül lojális volt Orbán Viktorhoz és megválasztása esetén köztársasági elnökként is a NER-es Alaptörvényhez fog ragaszkodni és ő szemben áll a mostani ellenzékkel. Viszont: a politikus már most komoly politikai-vezetői tapasztalatokkal rendelkezik, nyelveket beszél és még kellemes megjelenésű is. A Fideszt gyakorta érte az a kritika, hogy macsó, hímsoviniszta párt, ehhez képest most nőt jelöl a legmagasabb közjogi méltóságra.
Nem érdemes tehát úgy tenni és reagálni, mintha Kövér Lászlót jelölte volna a Fidesz-frakció. Szóval lett volna mit átgondolni az ellenzéki politikusoknak, főleg Márki-Zay Péternek. Neki, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként először is nyilatkozattételi/posztolási csendet kellett volna kérnie a pártoktól és az egyeztetés után egy átgondolt, okos reagálással válaszolni erre az új helyzetre. Az, hogy nem így történt, önmagában is jelzésértékű az ellenzéki pártok és Márki-Zay Péter közötti kapcsolatról.”