Rosszul segíteni bűn

2021. december 11. 11:49

Tiszabőn kialakítottunk egy működő modellt.

2021. december 11. 11:49
null
Jezsuita Kiadó

„2019-ben nevezte ki Orbán Vik­tor társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztosnak az­zal a feladattal, hogy a máltaiak Je­lenlét programjának módszertanát terjesszék ki a háromszáz legszegé­nyebb településre. Hogyan lehet sze­mélyességen alapuló segítséget nyúj­tani egész falvaknak?

A szemléletmódot, amellyel köze­lítünk, Jelenlétnek neveztük el. A haj­léktalanság esetében arról beszéltünk, hogy minden eset más, itt is minden település más, a megérkezés, a mi in­tegrálódásunk időtávja minden eset­ben más lehet. Az első hónapok, akár a faluba érkezésünktől számított első év is az ismerkedéssel telik: kik a legte­kintélyesebb tagjai a közösségnek, kik az erős emberek, milyen hagyományai vannak a településnek, vannak-e kö­zös céljaik, értékeik, milyen rejtett le­hetőségek vannak a faluban? Szociális diagnózist készítünk, ez alapozza meg a munkánkat. Nyilván vannak olyan feladatok is, amelyekkel egyetlen napot sem várhatunk, ilyen a legkisebb gyer­mekek biztonságáról gondoskodni, vagy akár a tetőkommandónak neve­zett egységünk helyszínre hívása is: ha beázik a ház, megjavítjuk, hogy ne ro­moljon tovább. De a feladataink több­ségét a helyi adottságok határozzák meg. Magyarország legszegényebb te­lepülésén például csupán a házak ne­gyedében van villanyóra, de minden lakásban ég a lámpa. Nyilvánvaló a sza­bálytalanság, ráadásul végtelenül ve­szélyes is. De a beavatkozásunk akkor lehet eredményes, ha körültekintően és céltudatosan lépünk.

Tiszabőn kiala­kítottunk egy működő modellt, ennek mintájára azt szeretnénk elérni, hogy a településeken legyenek előre fzetős mérőórák, amelyekkel nem lehet adós­ságot felhalmozni, így a kikapcsolások is elkerülhetők. A házakban legyen leg­alább egy biztonságos, áramütés elleni védelemmel ellátott konnektor. Leg­alább a legkisebb szoba, ahol a kis­gyermek tartózkodik, legyen tisztán fűthető, tehát ne egy visszafelé füs­tölő kályha adja a meleget, melyben rongyot, cipőtalpat vagy akár PET-palackot is égetnek, hanem egy elekt­romos fűtőpanel, amit a legkisebb gyermekeket nevelő családok tőlünk kölcsönözhetnek. A Tiszabőn létesített szociálisnaperőmű-program tapaszta­latai egyértelművé teszik, hogy erre kell haladnunk a többi településen is.”

Nyitókép: Máltai Szeretetszolgálat

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2021. december 13. 16:57
Kozma Imre atya egy szociális-szervező zseni. S olyan kiváló munkatársak sokaságát gyűjötte maga köré mint Vecsei Miklós is.
DonCiccio
2021. december 12. 16:34
Xd
Lotti
2021. december 11. 13:14
A cigányság helyzete a Magyarországot leginkább fenyegető válsághelyzet. A politika érthető módon, a szönyeg alá söpri a problémát. Ki állna ki a választó elé azzal : itt rengeteg pénzre, jó oktatási és munkahaelyteremtési programokra kérünk támogatást. Eredmény mikor várható? Több generáció után, és csak korlátozott. Eközben az ország 9,6 millió lakójából kb.0,9 millió a cigány (nagyrészt mélyszegénységben élnek). A fertilitás Magyarországon 1,5. És ebben benne van a cigányság a maga 3 körüli mutatójával. Tessék számolni. Ha feltételek nem változnak, hogyan is fog alakulni a cigányság részaránya....?
erdei nyezega
2021. december 11. 13:02
nézzük csak a tényeket?....cigányok!...ezzel még nem lenne baj...de se tanulni, se dolgozni nem akarnak!...tisztelet a kivételnek!......és ez a mai magyar valóság 2021-ben!...aki nem hiszi el, az menjen el tiszagyendára, tiszbőre... szolnok-motorút , de lehetne sorolni tovább... oszt győződjön meg a saját szemével!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!