Azt hiszem, jól kezelte a hazai sajtó és az internet „közössége” tegnap Kóbor János halálhírét

2021. december 07. 07:14

Azt hiszem, ma már azt is le lehet/le kell írni, hogy Kóbor János nem oltatta be magát vírus ellen.

2021. december 07. 07:14
null
Németh Balázs
Németh Balázs
Facebook

„AZT HISZEM, jól kezelte a hazai sajtó és az internet »közössége« tegnap Kóbor János halálhírét.

Az emlékezés, a részvétnyilvánítás, a pályatársak búcsúüzenetei jelentek meg hangsúlyosan. A legtöbb helyen csak röviden említették meg, hogy az Omega énekese a világjárvány áldozata, koronavírus-fertőzés következtében halt meg.

AZT HISZEM, ma már azt is le lehet (le kell) írni, hogy Kóbor János nem oltatta be magát a vírus elleni vakcinákkal. 78 évesen is hitt abban, hogy az immunrendszere elég erős lesz, és megvédi a vírus ellen. SAJNOS TÉVEDETT. (A német hírügynökség tényszerűen, de már az énekes haláláról szóló hírben megemlítette ezt a körülményt.)

Tegnap késő délután érkezett az újabb drámai hír: 51 évesen(!) lélegeztetőgépre került CSOLLÁNY SZILVESZTER. Az olimpiai bajnok tornász – azok alapján, amiket a Facebookon megosztott – nem vette komolyan a koronavírus veszélyeit. Talán nem is hitt a vírus létezésében, az oltások hatékonyságában. Ha így van, TÉVEDETT.

A harc nála még nem ért véget, bízzunk benne, hogy győztesen kerül ki belőle.”

Nyitókép: Németh Balázs Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
martymcfájl
2021. december 07. 22:12
Balázs! Megvan még a nemzeti dohányboltotok? Ha igen a válasz kérdezném, hogy remélem vásárlóid kezdődő tüdőrákja ügyében is hasonlóan tudálékos kérdéseket feszegetsz a hat doboz szofi vásárlásakor!
Highlander07
2021. december 07. 21:24
Gyalázatosak a hozzászólások. Kóbor János végképp nem érdemli, hogy oltástálib idióták állandóan a nevét ragozzák!
satman11
2021. december 07. 19:51
Nyilatkoztak a zenekar tagjai: "Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát." Ezt mindenhol a világban úgy nevezik, hogy vírustagadó...
Bozonka
2021. december 07. 16:40
A roulett izgalmas és legális játék. Aki leül az asztaloz, az viszont ne panaszkodjon. A vírus létezését, a vakcinák hatásoságát tagadni is izgalmas és legális,... Aki belehal, annak nem volt igaza. Te halsz meg, nem a kormány. A te döntésed,-a te életed. A pénztártól való távozás után, reklamációra nincs lehetőség. EGYÉNI FELELŐSÉG! Csak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!