A politika totalitása nem egyenlő a kultúrharccal

„Néhány hete olvastam az ország intellektuális Rockyjának, Puzsér Róbertnek a kifakadását Gulyás Márton ellen, aki a politika totalitása mellett tett hitet. Bár már a felháborodásban tobzódó sorok olvasásakor sem értettem egyet az ország kritikusával, a téma nem hordozott oly kardinális jelentőséget, hogy meg kívánjak nyilvánulni, egészen mostanáig.

Történt ugyanis, hogy egy, a köreimhez nemrégiben csatlakozó ismerős azt találta mondani a politikai újságíró-ambícióimat hallván, hogy szerinte ezt felejtsem el, mert idézem: »túl okos és túl művelt vagy a politikához, ez a világ csak be fog mocskolni.« A neurózis lángokkal díszített pokoli szekere hamar Puzsér Róbert felháborodásának közelébe repítette az enyémet is, ezért úgy döntöttem, reflektálok.

Bár a neurózis közös, Puzsér Róberttel azonban csak a felháborodás fokán osztozunk, a miértjén aligha. Azt kell, hogy mondjam, maximálisan egyetértek Gulyás Mártonnal, én is úgy vélem, hogy az aktuálpolitika egy olyan megszámlálhatatlan csáppal rendelkező polip, amely elől a hétköznapi életben nincs menekvés. Sőt, nem csak, hogy nem lehet, de szerény személyem szerint nem is ajánlott menekülni.

Megvallom őszintén, Puzsér Róbert rosszalló pillantásaitól sújtva, hogy igenis elvárnám minden egyes polgártársamtól a közügyekben való aktív részvételt, tehát a politizálást. A saját, személyes megszállottságom már igen hamar körvonalazódni látszott, felnőtt tudatom színre lépésének első pillanatától kezdve aktívan követem a politikai színtér különböző eseményeit. Ha jól emlékszem, még gimnáziumba jártam, amikor Göncz Árpád meghalt, én azonban a fiatalkoromból fakadó személyes érintettség teljes hiányára fittyet hányva elmentem a temetésre, mert fontos pillanatnak ítéltem meg.

”