Nevetni ér. Ha igaz a történet, akkor is.
„Egy cikk a Moszkvához vagy Washingtonhoz köthető emberekről, és arról, helyes-e megfigyelni a Nemzetbiztonságnak azokat, akik talán egy másik országnak, nagyhatalomnak dolgoznak. Röviden: (a szakmai és jogi szabályokat betartva) igen. Van több jó példám is: köztük az ex-moszkvai tudósító Meruk József, akivel összeállt szerzőtársnak Ungváry Krisztián történész, hogy egy ciprusi hotelszobában megtalálják a Rákosival kapcsolatos, kincset érő, orosz nyelvű iratokat... Aha.
Kutatásaim során egyre több olyan pályafutást láttam, amelyben a kilencvenes években vagy korábban, a rendszerváltás idején komoly váltás történt. Moszkva után amerikai ösztöndíjak, szovjet seggnyalás után UNICEF vagy menekült-védelem, civil szervezetek, etc., etc. Írtam elég hasonló MGIMO-s mákvirágról.
Ezeket hívjuk átállóknak, sokakkal megtörtént, hogy a halálos lövést kapott nagyhatalomtól (Szovjetunió) egyszerűen átsoroltak a másik sávba.
Ez nem azt jelenti, hogy beszervezték őket. El kell hagyni ezt a vonalas gondolkodást. Egyszerűn átsomfordáltak a tudásukkal és a kapcsolat-rendszerükkel a másik hónalj alá. Ahogyan az már korábban is megtörtént sok-sok náci szakemberrel (legyenek azok tudósok, külkereskedők vagy diplomatáknak álcázott többszörös ügynökök). Mert sokan nem vállalják, hogy egyszer az életben ne álljanak se ide, se oda. Mert az több munkával, kevesebb pénzzel, csekélyebb kapcsolati tőkével, sivárabb jövőképpel jár.
[Érdemes megnézni az újságíró-karriereket ebből a szempontból. Kik azok, akik mindig puhára esnek, mindig felfelé buknak. És kiket lehet közülük besorolni – csak játékként – az egyik Nagy testvér mellé.]
Szóval a kapcsolatrendszer. Mondok egy példát, ismerek olyan történészt, aki valaha az állambiztonsági múlt egyik legismertebb kutatója volt, igazi sztártörténész, aki több »ügynökügy« miatt pereskedett.
Aztán pár éve összeállt egy volt moszkvai tudósítóval, akiről mindenki pontosan tudja, hogy hova tartozik. Az apja is odatartozott és ő is. Ezt nem azt jelenti, hogy KGB-s volt, ha az volt, ha nem, ezt az életben nem tudnánk bizonyítani, ez azt jelenti, amit írtam: odatartozott. A különleges kapcsolataival együtt.
Történt, hogy a történész és ez az ember – újságírónak nem nevezném – kiadta Rákosi Mátyás megtalált iratait. Tudják hol bukkantak rá? Egy ciprusi szállodai szobában várakozó műbőrtáskában.
Nevetni ér. Ha igaz a történet, akkor is.
Ez olyannyira szürreális magyarázat, hogy még az amúgy szintén történész Pető Iván sem volt rest egy kicsit körbejárni a kritikájában. Óvatosan, ahogyan ezt kell.
»Ugyanakkor a ciprusi véletlen – nagyon visszafogottan fogalmazva is – nem éppen szokványos történet. […] A szöveg alapján Ungváry akár közvetlenül, akár közvetítővel is kaphatta a táskát, adhatták pénzért is stb. Mindenesetre felmerül: lehet, hogy a furcsa szerzőpáros összeállása az iratok eredetére vezethető vissza, és Meruk József nem csak orosz nyelvtudását, orosz-, szovjetismereteit vitte apportként a közösbe?«
Finoman fogalmazva. Mert a kapcsolatrendszer – és egy izgalmas kutatás, publikáció – sokat ér, még akkor is, ha az említett Meruk elvtárs igazán hírhedt figura. És igen tájékozott az állambiztonsági ügyekben.
»Nem sokkal a D 209-es ügy kipattanása után ő tette közzé Pokorni Zoltán édesapjának ügynökmúltját. Fideszes körökből ekkor őt vádolták meg ügynökmúlttal, de vádlóival szemben jogerősen pert nyert.« – írta erről Pető.
Valahogy így történt. Amikor Medgyessy Péter szennyes, szt-tiszti múltja megjelent a Magyar Nemzetben, pár nappal később érkezett a válasz. Azt az embert vették célkeresztbe, aki a Fidesz nevében a miniszterelnök lemondását követelte. Meruk elvtárson keresztül.
Aki a szocializmusban volt madridi és moszkvai tudósító, a külkeres területen kulcsfontosságú Hungexpo sajtósa, hogy a rendszerváltás során az MSZP nemzetközi osztályának vezetője legyen. Akkoriban külön kis interjúban magyarázta meg (egy baráti újságírónak), hogy miért is jött haza Spanyolországból. Aztán jött a Kurír, az MDF-kormány lejáratásában és a Taxisblokád felfuttatásában is élen járó »hírharsona«, majd a többi.
S Merukot valóban megvádolták ügynökmúlttal, egészen pontosan Bayer Zsolt egy hatalmas cikkben, és ez nyilvánvalóan hiba volt. De ki tudta akkor (kétezres évek közepe), hogy ha valami, akkor ügynök biztosan nem volt. Meg is nyerte a pert.
Teljes írásomban nem csak az egykor (?) Moszkvához sorolható, de a nyilvánvalóan Washingtont segítő újságírókról, politikusokról és örökmozgókról is írok.
https://pestisracok.hu/meg-lehet-e-figyelni-az-ellenzeki.../”
Fotó: MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Az Oroszországból korábban kipaterolt Bill Browder szerint Európának igenis bele kell kanalaznia a befagyasztott orosz vagyonba, Orbánt pedig meg kell büntetni.
Moszkva azért fordult Ázsia legnagyobb gázpiacához, hogy ellensúlyozza a csökkenő európai megrendeléseket.
Az ukrán titkosszolgálatokra gyanakodnak.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Az orosz elnök az évértékelőjén nem finomkodott: nyíltan megfenyegette azokat, akik az orosz vagyonhoz nyúlnának, és bírósági harcot ígért.
„A jog és a józan ész győz egyelőre” – írta a Kreml egyik vezető megbízottja.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
