„Olyan társadalmi és szociális válság alakul ki most Magyarországon – tetézve az eddigieket –, amire nem lehet a kormány egyetlen válasza annyi, hogy a minimálbért emeli. Mert Magyarországon, és a világon is, kegyetlenül megnőttek a társadalmi egyenlőtlenségek, ezzel foglalkoznunk kell. Hiszen senki se tehet arról, hogy hova, milyen körülmények közé születik.
Történelmi kötelességünkké és felelősségünkké vált, hogy valódi megoldásokat nyújtsunk több millió magyarnak, akiket a mostani pénzromlás az elszegényedés szélére sodort, és azoknak, akiket ez az infláció a mélyszegénységben tart.
Magyarországnak egyértelműen szociálisan érzékeny kormányra van szüksége. Jól fizető, biztonságos, európai munkahelyeket kell teremtenünk. Az én véleményem szerint ezek a munkahelyek azonban a leginkább a hazai zöldipar megteremtésével, fejlesztésével hozhatók létre. És az állam nem ösztönözheti tovább az egyéni megoldásokat sem, ahogy már azt is látjuk, hogy hosszú távon az sem működött, hogy egy-egy multit töm ki az állam pénzzel, és cserébe szinte nem várt el semmit. Helyette szolidáris és támogató közösségek építésére kell összpontosítani az állami forrásokat, mert közösségi szinten fogjuk tudni megoldani az előttünk álló válságokat. Az erős közösségek építése azonban lehetetlen, ha nem segítünk a rászorulókon is.
Ehhez aktív és támogató állam kell, amely beavatkozik és korrigálja a piaci igazságtalanságokat. Félreértések elkerülése végett: nem azt ellenzem, hogy piaci mechanizmusok legyenek a gazdasági folyamatok alappillérei, csupán azt mondom, hogy ezek önmagában nem elégségesek társadalmi-gazdasági rendezőelvnek. Nézzük csak meg, mi történik a világban, nézzük meg, milyen kihívásokkal kell a generációnknak várhatóan megküzdenie, és tegyük fel a kérdést: képesek leszünk ezekkel a kihívásokkal megbirkózni azzal a világképpel, ami ide juttatott minket? Szerintem a válasz nem.”
Nyitókép: Facebook/Donáth Anna