Levelet írt a szombathelyi püspök. Nem is akárkikhez szólt. Székely János a másként gondolkodókhoz címezte sorait, azokhoz, akik olyan jelenségeket és folyamatokat szeretnének természetesnek és normálisnak lefesteni, amelyek rendezetlenek és manipuláltak.
Levelében olyan kérdéseket tesz fel – őt ismerve teljesen őszintén és érdemi válaszokra nyitottan –, amelyekre a médiaviharban és a lobbiszervezetek vezérelte tömegkampányokban elfelejtenek adekvát válaszkísérleteket tenni,
miközben nagyvonalúan lesöprik az asztalról a katolikus-keresztény tanítást,
azzal együtt pedig sokszor magát az emberi méltóságot is.
Sorakozzék itt néhány bölcs kérdés:
„Ha másnak nem ártok, akkor bármit megtehetek, ami nekem pillanatnyilag tetszik, ami nekem jónak tűnik? Ez az emberi viselkedésmód zsinórmértéke?”
„A szabadságunk független a valóságtól, a testünkbe, az atomokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe beleültetett gyönyörű harmóniától?”
„Miért annyira biztos abban, hogy a nemváltoztatással vagy az azonos neművel való testi kapcsolattal nem árt másnak és/vagy önmagának?”
Aztán ott van a sosem tisztázott kérdés:
„Miért akarják a maguk véleményét feltétlenül rákényszeríteni az egész társadalomra? Miért nem tudják elfogadni és tolerálni, hogy vannak – elég sokan a Földünkön –, akik ezt nem így gondolják, nem így érzik?”
A levél több szempontból megtöri a hallgatást
és fel meri vetni azokat a problémákat, amelyekkel szemben a kereszténységnek ki is kell fejeznie ellentétes véleményét, hűnek kell ugyanis maradnia alapjaihoz és önmagához. No és persze Krisztushoz. Akkor is, amikor életünk több területén már a „szubjektív önkény teljes mértékben dominál”. Sőt, éppen ezért. Hiszen „az igazi szabadság nem a realitástól elszabadult önkény”.
Székely János főpásztorhoz méltó kiállása erőt ad a végeken küzdő keresztényeknek is, az értékvédőknek, vagy épp a csendes normalitást élőknek, támogatóknak. Azoknak, akik időnként úgy érzik, az intézményes egyház óvatosan távol tartja magát a szellemi harc egyes tereitől.
Olyan időket élünk, amikor bátor püspöki cselekedet deklarálni alapvető igazságokat,
a természetes rend elemeit.
„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy édesanyja és édesapja legyen. Joga van ahhoz, hogy segítsék őt a nemiségének harmonikus kibontakozásában. Joga van ahhoz, hogy megszülethessen.”