Keresztyénnek lenni felelősség és bizonyosság

„Mit tapasztal, mennyire látjuk meg a nehéz sorban élőket?

Két párhuzamos jelenséget figyeltem meg. Egyrészt vannak olyanok, akik folyamatosan arról beszélnek, hogy Magyarországon mennyi szegény ember él. Sokszor a valóságtól elrugaszkodott, túlzó megállapításokat tesznek, például azt, hogy milliók éheznek az országban. Ez nem igaz! Ezek a megnyilvánulások a legtöbb esetben megmaradnak a szlogenek és a rémhírkeltés szintjén, segítő tettek azonban nem kapcsolódnak hozzájuk. A másik oldalon látom a cselekvő szeretetet, a gondoskodást, ami sokszor nem a reflektorfényben zajlik, de rengeteg embert megmozgat. Az meglepő, hogy sokan aggódnak az éhező afrikai gyerekekért, és szeretnének nekik segíteni, arra azonban nem éreznek késztetést, hogy egy borsodi cigánytelepen végezzenek önkéntes munkát. Természetesen az afrikai gyerekek segítése is nemes feladat, de meggyőződésem szerint először a saját házunk táján van tennivalónk. Addig, amíg Magyarországon van olyan cigánytelep, ahol sok gyereknek nincs cipője, meleg ruhája, akad dolgunk bőven itthon is. Sokszor megfordultam mezítlábas, rossz körülmények között élő gyerekeknél. Bár ma már adott a lehetőség, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően ne kelljen éheznie egyetlen gyereknek sem, tény, hogy vannak családok, akik ma is súlyos nélkülözésben élnek. Velük dolgunk van. Elsősorban itt van dolgunk, Magyarországon, és a határon túl élő magyarok között.

Milyen pluszt ad a segítségnyújtáshoz, hogy keresztyénként segítünk?

Legalább egyszer az életben mindenki felteszi magának a kérdést, ki is ő valójában. Én református keresztyén magyar vagyok, gyerek, szülő, feleség, testvér. Ez az identitásom. Amikor meg tudjuk fogalmazni, kik vagyunk, olyan igazodási pontokat találunk, amelyek leegyszerűsítik az életünket és megkönnyítik a döntéseinket. Keresztyénnek lenni felelősség és bizonyosság: a keresztyén ember tudja, hogy van dolga, és jó esetben azt is felismeri, hol, kivel van dolga, és mi a feladata. Keresztyénként a hittestvéreinkért, magyarként pedig honfitársainkért tartozunk felelősséggel.

Meggyőződéssel beszél erről az identitásról, a keresztyén igazodási pontról, amely megkönnyítheti a döntéshozatalt is. Hol talált rá erre az alapvető bizonyosságra?

A hitét folyamatosan mélyíteni igyekvő ember vagyok. A Budapest-Hold utcai gyülekezethez tartozik a családunk, ezen belül én olyan hitmélyítő közösségbe is járok, amelyben kétheti rendszerességgel találkozunk. Ezeken az alkalmakon lehetőségünk van a Szentírásról beszélgetni, hitbéli kérdéseket közösen feltenni, és azokra válaszokat keresni. A hit bizonyossága mellett tehát folyamatosan jelen van a hit mélyítésének szándéka is. Ami pedig a lelkieken kívül személyes indíttatásomat illeti, a nagyszüleim példájára igyekszem támaszkodni. Mindkét ágon próbatételekkel teli életük volt, de halálukig szerető házasságban éltek, ahogy a szüleink is több évtizede tartanak ki egymás mellett szeretetben. Ez a bátyámnak és nekem is követendő példa. Így nekünk nem volt nehéz dolgunk, amikor mintákat kerestünk. Persze azt felismerni, hogy nem kell másik út, elég ugyanarra lépni, mint amin az előttünk járók mennek, legalább olyan nehéz, mint új utat keresni.”

Fotó: Földházi Árpád