A Fidesz három évtizede

„A magyar politikában példátlan szimpátia a törzsszavazók körében és támogatottság a szavazatukat a kormányzati teljesítmény alapján leadó szavazók között olyasvalami, amit nem magyaráz sem az ellenfelek minősége és szervezetei széttöredezettsége, sem Orbán Viktor meghatározó karizmája. Csak és egyedül a Fidesz által nyújtott kormányzati teljesítmény és a hagyományokon alapuló, de a modern magyar élet lehetősége, amelyben rengeteg szavazó ismerte fel a saját várakozásait a magyar jövővel kapcsolatban. A Fidesz egyszerre volt képes idáig a realitások elfogadására és megvalósítható víziók megfogalmazására és megvalósítására. A Fidesz az elmúlt 10 évben olyan távlatokat mutatott meg az országnak, amelyekről teljesen leszoktatta őket a baloldali és liberális kormányok kishitűsége és alkalmatlansága.

A magyar baloldal, amely mindig is egy kommunista-liberális tengelyen helyezkedett el, a magyar vidék erőforrásainak teljes elpusztításával hajtotta végre, erőltette ki azt a társadalmi katasztrófát, amelyet jelenkorunk haladói az ország modernizációjának merészelnek nevezni. Primitív nagyképűségük mindig is abban a faék egyszerűségű lenézésben nyilvánult meg, amit a vidékiek, a falusiak, a parasztok, az élelmiszer termelésből élő, városon kívüli emberek iránt éreztek és mutattak. A részben-egészben városiként induló Fidesz felismerte ezt az abszurditást és zseniális érzékkel volt képes a Független Kisgazdapárt helyére lépni a magyar vidéken, olyan politikát kínálva, amely megőrzi ezt a világot, élhetővé teszi és helyrehozza annak a gonosz rombolásnak a következményeit, amelyet a kommunisták és a liberálisok az elmúlt 75 évben elkövettek.

A Fidesz vezetői felismerték, hogy a balliberális értelmiségnek nem lehet szerepe Magyarország további sorsában, mert jobb esetben is teljesen érdektelenek a nemzet megmaradása iránt. Nem volt könnyű elfogadni ezt a tényt, de végül is minden más eredetileg vagy elvileg jobboldalról induló politikai alakulat 1990 után a kommunisták és a liberálisok segédcsapataként végezte. A Fidesznek sikerült felélesztenie azt a jobboldali értelmiséget, amely patriótaként akar élni és ellensúlyozza azt az idegenszívű álintellektualizmust, amelynek képviselői világvárosról világvárosra, multinacionális cégtől multinacionális cégig utazgatnak, hogy aztán helytartóként akarjanak visszatérni Magyarországra. 2020 után felcsillant annak lehetősége, hogy az 1945 után brutálisan megszakított nemzeti folytonosságot a kultúra területén is újra lehet építeni. A Fidesz a 2010-es ígéreteit lényegében megtartotta, olyan pályára állította az országot, amelyet lehet racionális alapon értelmezni, olyan politikát folytat, amely megőrzi az ország karakterét és lehetővé teszi az embereknek, hogy olyan életformában éljenek, amelyet a hazájukban megszoktak. A Fidesz politikája egyszerre jelen- és jövőorientált.

A választók képesek különbséget tenni egy célorientált kormányzás és a sodródás között. A Fidesz mindig is egy jó közérzetet, egy hétköznapi értelemben élhető Magyarországot kínált, míg a balliberálisok csak teljesíthetetlen ígéretekkel és a szavazóik boldogtalanságának megszüntetésével kampányoltak és sajnos háromszor is nyertek ezzel a stratégiával. A szavazótáborok távolodása egymástól és indulataik növekedése egyértelműen a baloldal bűne, amely csak a gyűlöletre apellál és gyakorlatilag a majdan eljövendő kommunista mennyország ígéretével erőlködik, mint mindig korábban. A Fidesz volt képes egy reális szabadság ígéretét megfogalmazni és azt lehetővé is tenni, a Fidesz politikai credója bízza az emberekre a saját sorsukat a munkaalapú társadalom létrehozásával, míg a balliberálisok bizonyultak a lehető legpaternalistábbaknak, a segélyezésen alapuló stagnáló társadalmi valóságukkal, amit természetesen a “szabadság” nevében kínáltak a kényszerhelyzetbe taszított emberek, családok millióinak. A Fidesz egy élhető, jó hangulatú ország meghatározó néppártja, míg az ellenzék még mindig egy elmaradottnak, mucsainak kikiáltott nemzetet akar áttuszkolni egy olyan disztópiába, amelyet még a saját törzsszavazói sem akarnak igazán.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd