Amikor megírtuk, hogy a negyedik hullám követi a másodikat, voltak, akik kiborultak, mert csak

2021. november 15. 22:59

Ma már a hisztiipar szakmunkásai is tényként kezelik ezt.

2021. november 15. 22:59
null
Hont András
Hont András
Facebook

„A mai volt sorban a harmadik olyan hétfő, amikor lassuló növekedést mutattak a fertőzöttszámok az egy héttel korábbihoz képest. Ezt természetesen onnan is le lehet mérni, hogy nagyobb hangerőre kapcsolt a nyavalybrigád. Amikor megírtuk, hogy a negyedik hullám követi a másodikat, voltak, akik kiborultak, mert csak. Ma már a hisztiipar szakmunkásai is tényként kezelik ezt. Amikor kihoztuk azt az adatigénylésből származó információt, hogy a regisztrált új fertőzöttek mintegy fele oltott, hiába írtuk be a cikkbe, hogy ez erősen tájékoztató jellegű, hiszen nem ismerjük a két csoportban a tesztelési arányokat, több lap egyből nyilatkoztatta az Illetékes Szakértőt, aki elmondta, hogy micsoda felelőtlenség információt közölni a pórnéppel, mert még félreérti. Majd ugyanezek a lapok ugyanerre az adatszolgáltatásra támaszkodva egyértelmű következtetésekre jutottak arra vonatkozóan, hogy hol terjed jobban a járvány. A másfél éve bepánikolt médiaelit, illetve annak a roncsa csak a saját prekoncepciójához passzoló adatokat óhajtja észrevenni, az oltás sikerességére politikai kampányt építő kormány meg vonakodik adatot szolgáltatni. Aki pedig szeretne tisztán látni, az így járt.”

Nyitókép: MTI/Filep István

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. november 16. 17:10
korpa
Ferer
2021. november 16. 12:22
Ez nagyon beteg és rossz publicisztika!!! Abszolút nem értek vele egyet.
materialista
2021. november 16. 10:56
A spanyolnátha idején Földi lakosság 1 %-a halt meg. Most , ha ez egy rendes,valódi járvány lenne már 80 millió halott kellene. És akkor az lenne,hogy nem nőtt a Föld lakossága az előző évhez képest . Az idén eddig már 71 millióval nőtt a népesség. https://www.worldometers.info/
WLaci
2021. november 16. 10:25
Jahh, 60% oltottságnál van ugyanaz az görbe egy fertőzőbb variánsnál. Bandika, magas ez neked.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!