„A jóléti állam hozzájárult ahhoz, hogy a gazdasági szereplők a munkavállalókat ne egyszerűen termelőeszköznek, a gép »beszélő alkatrészének« tekintsék. Nagy civilizációs előrelépés volt ez a történelemben. Tudomásunk szerint William Temple, Canterbury érseke volt az első, aki ezt a szóösszetételt használta egy 1942-es írásában, melyben szembeállította a welfare, azaz jóléti társadalmat a totalitárius diktatúrákra jellemző warfare, háborúzó társadalommal. A jóléti állam elnevezés aztán elterjedt a publicisztika révén, noha a német kereszténydemokraták jobban szerették a »szociális piacgazdaság« szót, a svéd szociáldemokraták meg »népotthonról« (ez egyébként egy először svéd konzervatívok által használt kifejezés) beszéltek. De lényegében egyet értettek alatta: olyan államot, amely nem engedi a szegénység egy szintje alá csúszni a polgárait, és amely széles társadalombiztosítást tart fenn.
Az 1970-es évekig viszonylag nagyfokú egyenlősödés ment végbe a világban, beleértve Európát. Az olyan intézkedéseknek köszönhetően, mint a progresszív adózás, a társadalombiztosítás kiépülése, az általános nyugdíjrendszerek bevezetése, a munkavállalói jogok bővítése, az erős érdekképviselet, a nagy szakszervezeti konföderációk létrejötte, a kollektív szerződés általánossá válása hatására az egyenlőség növekedett. Mindehhez járult az oktatás és egészségügy ingyenessé válása. Minden régióban bedugtak néhány botot a korlátlan kapitalizmus kerekének küllői közé.
A workfare azt jelenti, hogy a jóléti programok címzettjei megfelelnek bizonyos elvárásoknak ahhoz, hogy részesüljenek a szociális programokból. Tipikus példa, hogy az államok képzéseken való részvételhez vagy a munkakeresés igazolásához köthetik a jóléti juttatásokat. Ma már a legtöbb jóléti rendszer ilyen workfare rendszer, a Clinton-kormány és a Blair-kormány is lényegében bevezette a workfare to welfare modellt, arra hivatkozva, hogy a jóléti állam lényegét meg lehet menteni egyes elemek föláldozásával. Tehát 2010 után az Orbán-kormány illeszkedett bizonyos nyugati tendenciákhoz, amikor meghirdette a munkaalapú társadalmat. Nem igaz az, hogy a jelen kormány minden tekintetben mást, újat képviselne, inkább csak a mélységet tekintve. Az, amit közhelyszerűen a jóléti állam válságának vélnek, nevezetesen, hogy egyre több a szegény, munkanélküli ember, és egész régiók leszakadnak, valójában a fordista tömegtermelés válsága.