Karácsony: a „politikai állat”, aki unja a politikát

Emlékezik még valaki arra, amikor a Telex „politikai állatként” aposztrofálta Karácsony Gergelyt? Amikor megszülettek a kötelező nemzetközi híradások és portrék a rossz populistát legyőzni képes, feltörekvő, fiatal, magas és vékony államférfiúról?

Nos, a szépen kidolgozott imázskampányt semmilyen negatív propaganda-hadjárat nem tudta olyan hatásosan szétzúzni, mint maga Karácsony Gergely, az elmúlt hetekben mutatott politikai produkciójával. 

Balfék? Lusta? Teszetosza? Döntésképtelen? Kitartás nélküli kesztyűbáb? Szövetségeseit hátba támadó, önmagának is napról napra ellentmondó szélkakas? Al-kal-mat-lan?

Az i-re a pontot a miniszterelnök-jelölti törülközőjének a bedobása jelentette – a szomorú véget érő mondat végére kerülő írásjel pedig valószínűleg a legfrissebb, Jelen magazinnak adott interjúja lett, amiben kijelentette:

„A miniszterelnök-jelölti vitákat untam. Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre.”

Az az igazság, hogy ez egy egyszemélyes, mini őszödi beszéd Karácsonytól. Szerencsére nem egy komplett ország átveréséről szól – ámde saját szavazóinak és különböző rendű és rangú, hazai és nemzetközi támogatóinak átveréséről annál inkább.

Ne felejtsük, Karácsony már volt konkrétan miniszterelnök-jelölt, 2018-ban, az MSZP-Párbeszéd szövetségé. Közel hétszázezren szavaztak az ő listavezetésével induló pártszövetségre akkor. Ezután Karácsony főpolgármesternek indult el: több mint 350 ezren szavaztak rá, és ezzel meg is választották őt Tarlós helyére. 

Ezeket a politikai fejleményeket is unta és unja ez a „politikai állat”?

Karácsony egy olyan főpolgármestert váltott le, aki köztudottan munkamániás volt, aki hajnaloktól hétvégékig a főváros ügyeivel foglalkozott, Fidesz által támogatott politikusként a Fidesz-kormánnyal is konfliktusokat vállalt, és ugyan sprőd stílusáért sok kritika érte, még ellenfelei sem vádolták azzal, hogy ne foglalkozna sokat Budapest ügyeivel.

Az utód, Karácsony Gergely azóta is sokat foglalkozik – a Facebook-jelenléttel. Aztán jött az újabb miniszterelnökjelölti-kampány, beindult az imázshadjárat itthon és külföldön, tömegek gondolták őt ellenzéki értelemben vett középutas jelöltként a szinte biztosra vehető végső befutónak. Annak, aki a köztudottan munkamániás, politikájában itthon és nemzetközi szinten is sok konfliktust vállaló, stílusáért sok kritikát kapó, ám lustasággal ellenfelei által sem vádolt Orbán Viktort is meg tudja esetleg szorongatni, sőt talán le is tudja győzni.

Innen jött aztán egy első fordulós második hely Karácsonynak, majd egy őrült hét, mely során a politikai outsider Márki-Zay Péter kiénekelte a sajtot a szájából, hogy aztán el is kullogjon a színfalak mögé.

És erre jön a mostani Jelen-interjú, amiben kifejti, hogy őt untatta a miniszterelnök-jelölti vita.

Őt, akinek a kampányára több százmilliót költöttek az illetékes finanszírozók. Őt, aki egyébként egy politikai párt elnöke, és aki egyébként egy közel kétmilliós főváros megválasztott főpolgármestere.

Milyen politikus (politikai állat :D ) az, akit a legélesebb helyzetben vívott politikai viták untatnak? Akit tehát a politikacsinálás untat? Akit a saját profil kialakítása, a politikán való gondolkodás, a saját stratégia és taktika megalkotása unalommal tölt el? Nem hogy unatkoznia kell, hanem ilyenkor kell igazán elemében lennie annak, aki politikusnak áll.

Akit egy kormányfőjelölti vita untat, az mégis miért és hogyan akart egy tízmilliós ország miniszterelnöke lenni?

Hogyan állt volna helyt a nemzetközi vitákban? Amikor helyzet van? Amikor egy ország sorsáról kell döntenie? Amikor mondjuk egyik oldalról Washington, másik oldalról Moszkva kérdez fel? Vagy Berlin és a visegrádi szövetségesek álláspontja között kell őrlődnie? Vagy amikor egyszerre helyez nyomás alá a német autóipar, meg a magyar munkavállalói érdekképviselet?

Hogyan politizált volna miniszterelnökként úgy, hogy mindeközben mögötte nem egy vasmarokkal kézben tartott óriáspárt, hanem egy hat-hét párti kaleidoszkóp-koalíció állna, akik mindig készen állnak arra, hogy a többiek rovására élesítsék karmaikat, szerezzenek pozíciókat?

Mégis meddig tudta volna irányban – egyáltalán, egyben – tartani a kormányát Karácsony Gergely? És mi lett volna közben az ország sorsa?

Karácsony uncsizós kijelentése egy egyszemélyes őszödi beszéd, amikor egy régóta alkalmatlansággal vádolt antipolitikus saját szájával erősíti meg:

Legyen itt végül egy a vonatkozó hír alatti komment a 444 Facebook-faláról:

„Gergő, nemcsak a téged indító, pénzelő, érted dolgozó pártokat aláztad le ezzel az »untam« dologgal, hanem az első fordulóban rád szavazókat is. Így engem is. Szégyen vagy. Az végig érezhető volt, hogy te ezt nem akarod annyira, mint Dobrev vagy MZP, de azt hittem, van benned annyi tisztesség, ha egyszer elindulsz, akkor mindent beleadsz. Időt, figyelmet, energiát. És nem uncsizol közben, amíg százezrek figyelnek, mert fontosnak tartják az előválasztást, és érdekelt minket, mit mondatok. Részemről ennyi volt, hiteled, tisztességed pont orbánéval lett egyenlő.”

Ha ellenoldali ellenfeleinek nem is, a saját oldalán elég sokaknak tartozik most bocsánatkéréssel Budapest főpolgármestere.

Nyitókép: Földházi Árpád