„Környezetemnek akkora traumát okozott a második világháború és Európa akkori teljes intellektuális összeomlása, hogy menekültek a téma elől. A legegyszerűbb megoldást választották: Hitlerre fogtak mindent, akit egyébként őrültnek tartottak. Gyerekként gyakran eljátszadoztam a gondolattal, hogy egy időgépbe szállok, s elrepülök vele a ’30-as évek Németországába, hogy megértsem, mi is történt, mi volt az, ami milliókat ehhez az őrülthöz láncolt. Miért hittek abszurd magyarázatokban, vagy mások miért választottak könnyedebb kompromisszumokat.
Évtizedekkel később, New Yorkban akadt a kezembe először a Mein Kampf teljes kiadása. Nagyjából átnyálaztam rajta magam, s ebből zavarba ejtően az derült ki számomra, hogy Hitler egyáltalán nem volt idióta. Épp ellenkezőleg: nagyon tehetséges ember volt, egyben gátlástalan – igaz, bántóan félművelt. Ismerős profil, nem? – dereng már valami?
Nos újabb évtizedek teltek el, s nem kellett már időgépbe ülnöm, hogy saját szememmel lássam ugyanezt az őrületet. Azt, hogy jobb sorsra érdemes emberek, hogyan züllenek le pont arra a szintre, ahol volt ellenségük és jövendő ellenségük közösen dagonyázik.”
Fotó: BRYAN OLIN DOZIER / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP