Az illiberális bal le akarja bontani a fejlődés útjában álló faji, szexuális és más hierarchiákat.
„Az illiberális bal le akarja bontani a fejlődés útjában álló faji, szexuális és más hierarchiákat. Míg a klasszikus liberalizmus annak híve, hogy a különféle társadalmi-gazdasági érdekek egy fair verseny során mérjék össze erejüket, az illiberális bal szerint a fenti hierarchiák miatt a verseny eleve nem lehet tisztességes. Mániája az egyenlőségteremtés. Szerinte az egyik ilyen öröklött hierarchia a szexizmus. Ezért akarja az identitáspolitika a biológiai különbségeket eltörölni. Sőt, újabban már a nyelvekkel is meggyűlt a baja. Ma már számtalan írás témája, hogy miként lehetne áthidalni, meghaladni az indoeurópai nyelvekre jellemző nyelvtani nemeket.
Milton Friedmantól származik a mondás, hogy aki az egyenlőséget a szabadság elé helyezi, az egyiket sem fogja tudni megvalósítani. Hiába szolgáltat erre a kommunista és szocialista rendszerek 1917 és 1990 közötti történelme ékes példát, a progresszívok nem tanultak belőle. Száz évvel ezelőtt a klasszikus liberalizmust a bolsevizmus és a fasizmus rákfenéje próbálta meg elpusztítani Európában. Ezt teszi ma az illiberális bal, a mai identitáspolitikusok.
Súlyosabb szavakat aligha találhatunk e mai kurzus elítélésére. Nem értünk viszont egyet azzal, hogy az Economist az illiberális jobbot a populizmussal azonosítja és hasonlóan kártékonynak tartja. Szótárából hiányzik a klasszikus konzervatív, a nemzeti konzervatív kategorizálás. Eredetileg a klasszikus liberalizmus és a konzervativizmus abban tért el egymástól, hogy míg a liberalizmus az egyén, a konzervativizmus a közösségek jogait helyezte előtérbe. A nemzet, a család, a vallás előnyben részesítése nem az a fajta megkülönböztetés, amely ellen a középutas liberalizmusnak harcolnia kellene.
Az Economist elemzéséből kiolvasható a rejtett aggodalom: vajon mi lesz a szabad világgal, ha vezető nagyhatalma áldozatul esik e divatos ideológiai hóbortoknak? És e hullám ráadásul még nem is érte el csúcspontját. A mi aggodalmunk pedig az, hogy mi lesz az Európai Unióval, ha e progresszív őrület ott is tovább terjed?
Mindez egy alapvető kérdésre vezethető vissza: mi a jelentősége, súlya a biológiai, faji összetevőknek, és vajon minden eltérést és rendellenességet csakis a rossz, elhibázott társadalompolitika okoz? Röviden így foglalnám össze: milyen szerepet játszik a kulturális evolúció egy társadalom életében?”
Fotó: PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Az orosz külügyminiszter lerántotta a leplet a háttéralkuról: szerinte Donald Trump emberei már ígéretet tettek Moszkvának az öt annektált régió átadásáról. Lavrov szerint Washington végre megértette, hogy a NATO-bővítés vörös vonal, és elfogadták az orosz feltételt: Kijevnek ki kell vonulnia a Donbaszból, és örökre lemondhat az atlanti csatlakozásról.
Robert Palladino márciusi érkezése új fejezetet nyitott a két ország közötti együttműködések terén.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Aláfestésként képzeljük hozzá a Benny Hill-show zenéjét.
Pedig nem ez volt az első eset.
