A NER-t csak a népharag tudná eltüntetni, ahhoz meg kellene a nép

„A nemzeti rockot hiányolja a közrádióból Lovasi András? Ez azért breaking news.

Nem mintha annyira odáig lennék érte. Arról van szó csupán, hogy vannak rétegműfajok, amelyeknek bár nincs milliós rajongótáboruk, de elkötelezett táboruk nagyon is van. Ők is fizetnek adót. Őket kiszolgálni tehát kutya kötelessége lenne az adófizetői pénzből fenntartott rádiónak. De még így is sikerült egy-két fontos és jó, friss és valódi zenekart helyzetbe hozni abban az időszakban – egyszerűen azáltal, hogy játszották őket. Horváth Gergelyék szerintem alapvetően jól végezték ott a dolgukat. Aztán jött a Tiszttartó Titusz-éra, amely nagyjából most ér véget…

S hogy az említett Horváth Gergely elment Demeter Szilárdhoz dolgozni nemrég, az meglepte?

Először is: Demeter Szilárd a szememben nem a patás ördög. Ami könnyűzenei illetékességét illeti, ezen a területen szakmai programot tett le az asztalra. Azaz rátette az asztalára – merthogy a szakmai szervezetek a Music Hungary Szövetség keretei között ezeket a terveket évek alatt kidolgozták már. Demeter viszont azokat használta fel, nem pedig vajákolni kezdett kútfőből, és ha minden igaz, szerzett a tervekhez pénzt is. Az ördög persze a részletekben rejlik majd most is, de hogy például a rádióknál lenne tennivaló, az biztos. Nosztalgiagiccs és modern giccs megy, ami egészen elképesztő, tekintve, hogy az elmúlt hatvan évben nagyszerű dolgok történtek a popvilágban. Manapság is naponta jönnek ki csodálatos zenék, de a rádiók mintha szándékosan a legrosszabb negyven giccsdalt pörgetnék körbe-körbe. Szóval ha most Horváth Gergely megint közel kerül a Petőfihez, akár a Demeter Szilárd nevű ugródeszka segítségével, ám legyen, áldásom rá.

Amikor Bródy János ment el Demeterhez, akkora össztűz zúdult rá az »övéitől«, hogy csak pislogtunk. Szóval nem biztos, hogy mindenhol jól fog kijönni ebből a megengedő, cizellált álláspontból.

Bródy pontosan tudta, hogy sokak szemében kockára teszi a megítélését – mégis odament. Szakmája képviselőjeként. Én ezért tisztelem. Persze pont Bródy akár nyugodtan tehet is arra magasról, ki mit mond róla. Engem sem nagyon érdekel mondjuk. Bródy is azt látta mindenesetre, amit én: van itt egy ember, aki pénzt akar hozni egy szakmai programnak. Azért ment oda beszélni vele. Persze időről-időre Demeter elmond valami teljesen vállalhatatlan, politikus szöveget – legutóbb éppen a már említett előválasztási klip szereplőiről. Olyan sértő hangnemben, amely méltatlan efféle pozícióhoz. Szerintem viszont éppen azért, nagyon tudatosan mondja ezeket a baromságokat, hogy a pozícióját megtarthassa. Hogy a saját kultúrharcosait jóllakassa velük. Mert ha éhesek, őt falják föl. Ezekkel a röhejes kommunistázásokkal védi tehát a seggét – jobbról. Ezt gyanítom legalábbis. Közben a munkát magát viszont nem feltétlenül politikai szempontok szerint végzi-végezteti. Nála talán nem kell a feltétlen párthűség. Nála, úgy tűnik elég, ha csöndben maradsz, és mondjuk nem írod alá az SZFE támogatását.

Az igazi pártmunkát elvégzi más, még nagyobb közpénzekkel: a Raktárkoncert vagy az Őszi Hacacáré Rogán Antal felségterülete, milliárdok mennek onnan lakossági szórakoztatásra, miközben Demeter elvileg a könnyűzenei biztos. Ebben van logika?

Persze, a politika logikája. Kavarnak mellette más nagyfiúk is. Demeter viszont mégiscsak megszerezte a Petőfi Rádiót Várhegyi Attiláéktól, s amennyire budapesti színházi pletykáknak hihetünk, talán még Vidnyánszkyt is visszább vonják a színházi pápa szerepéből, ahol szintén teret nyerhet.

Aczél György-i magasságok?

Ha marad a NER, könnyen lehet. Ami egyébként nem feltétlenül jelent minden szempontból rosszat. Aczél idején az volt a helyzet, hogy egy borzalmas rendszeren belül a magas művészetek egyfajta aranykorukat élték. Sokan pedig, akiknek a teljesítményét talán már nem kérdőjelezi meg senki, bizony kapcsolatot tartottak vele: Illyés, Csoóri… Ráadásul akkor olvasott a magyar népesség legnagyobb hányada rendszeresen irodalmat. Ahogy akkor sem volt ez fekete-fehér, ma sem az – bár az aranykortól most minden értelemben messze vagyunk.”

Fotó: Földházi Árpád