Nem, Frau Merkel, nem kell feministának lenni!

Történt, hogy Angela Merkel, ez a derék német kancellár asszony, aki tizenhat év után lassan távozik országa éléről, s akinek regnálását többek között a német kereszténydemokrácia kilúgozása jellemezte, a minap kifejtette: ő valójában feminista. 

E kendőzetlen kedveskedése a nyugati fősodornak mint cseppben a tenger mutatja meg számunkra, miért tart ott az eredetileg a Bibliára támaszkodó német uniópártok támogatottsága, ahol (egészen pontosan nagyon mélyen), s miért van nagyon komoly válságban arrafelé a tiszta konzervatív gondolat politikai képviselete.

Merthogy egy kereszténydemokratának, lett légyen nő vagy férfi, kancellár, városvezető, vagy egyszerű kétkezi munkás, nem szükséges feministának lennie. Sőt, kifejezetten rossz út az számára.

A keresztény ember a nőre (és a férfira) mint Isten képmására teremtett személyre tekint, aki egyszeri és megismételhetetlen, aki érték, s aki teremtettségénél és megváltottságánál fogva magától értetődően egyenrangú az ellenkező nem képviselőivel. Ahhoz, hogy belássuk, ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért érdemli, nem feministának, hanem józannak kell lennünk (és érdemes tanulmányoznunk az egyház társadalmi tanítását).

De amikor megfelelési kényszerből a kereszténydemokrata kancellár hirtelen felfedezi önmagában a feministát, meghasonlik önmagával. Ráadásul belesétál egy jól előkészített csapdába is, amelyből aligha tud hátralévő hivatali idejében kimászni, s amely leginkább e megfelelési kényszer növekedésével jár majd. 

Térjünk vissza még egy gondolat erejéig arra a bizonyos kilúgozásra!

legfeljebb a szélsőségekkel kapcsolatban int nyugalomra, s csupán az különbözteti meg őt a többiektől, hogy megtartja régi logóját. Épp azért veszítette el vonzerejét tőlünk nyugatabbra a keresztény politika, mert tiszta szívű művelését azok adták fel (drasztikusabban és őszintébben: árulták el), akiknek élethivatása lett (vagy lehetett volna), pártjaikat pedig kényesen igazodva a napi széljáráshoz, nihilista trendekre szabták. 

Számos Nyugat-európai országban ma már csak néhány százalékos törpepártok állnak biblikus alapokon és politizálnak a lelkiismereti szabadságnak megfelelően őszintén. Jó példa erre a holland SGP.

Az elrettentő példa pedig elsősorban a német CDU, s vele majdnem együtt a bajor CSU, amelyek külső erőterében ugyan még komoly karakterek mozdulnak azért, hogy visszamanőverezzék pártjaikat az eredeti, szűk ösvényre, de hangjukat egyre inkább elnyomja a baloldali érzékenyítés által hatásosan befolyásolt középszerű pártelit.

Kár értük.