Ne bántsd a másikat! Megrázó volt a kislányt hallgatnom

„Megrázó volt a kislányt hallgatnom. Sírt és annyira remegett, hogy alig értettem a szavát. Értette, hogy élete szerelme másba szeretett bele, érezte, hogy egykor ezer fokon égő kapcsolatuknak vége, ugyanakkor az utolsó szavakat nem tudta feledni:

»Elhíztál, mint egy disznó!« – ezt vágta a fejéhez a fiú. Ettől a lány annyira megrettent, hogy nem tudott válaszolni erre. Egy éve küzd pajzsmirigy-problémákkal, egy éve nem találja magát. Futott, diétázott, mindent megtett, mégsem sikerült.

A sors úgy hozta, hogy este összefutottam a fiúval. Rákérdeztem, hogy tényleg ezt mondta-e egykori kedvesének. Közölte, hogy szó szerint, mert »ez az igazság«, ugyanakkor inkább azzal volt elfoglalva, hogy én ezt honnan tudom.

Egész nap a bájos arcú lányt nyugtattam. Szóba került minden: testképzavar, szégyenérzet, és sajnos a vonat alá ugrás is... MEGNYUGTATTAM, megnyugodott, nem lesz ilyen!

Napokkal ezelőtt gyerekkori barátnőmmel beszélgettem. Párja megütötte, nyoma is maradt. Mutatta a képet. Megalázottnak, meggyalázottnak érzi magát. A sors megint csak úgy hozta, hogy találkoztam azzal a férfival. Rákérdeztem a pofonra. »Az csak egy legyintés volt...« – felelte indulatosan.

Mindenkinél más a küszöb, más a határ. A napokban egy iskolást temetett az ország. Csúfolták, bántották az osztálytársai. Nekik jó hecc volt. A fiú nem bírta elviselni a megaláztatást és véget vetett az életének. A történet persze újságok címlapjára és a híradók vezető hírei közé került, de pontosan tudjuk mindannyian: a kollektív gyász a temetéssel véget ér. Utána még emlékeznek a tanárok, diákok, osztálytársak, de az igazi fájdalom az édesanyában marad ott. Az asszonyban, aki nem azért szülte gyermekét, hogy a sírja fölött zokogjon. Nem azért mesélt neki pici korában, fűzte be cipőfűzőjét, igazította meg ruhácskáját az iskolai ünnepség előtt, hogy aztán végignézze, ahogy fia földi maradványaira göröngyök hulljanak a temetőben.”

Nyitókép: Vujity Tvrtko Facebook-oldala