„Haász még tovább rontja az elmeállapotáról kialakult határozottan rémisztő képet, amikor teljesen komolyan azt javasolja, hogy keressünk magunknak bűnöket a saját történelmünkben és térdeljünk azért. Amerikában a betérdeltetés ráadásul teljesen személyes jellegű, például rendőrök térdelnek a BLM-aktivisták előtt. Tehát azért térdeljünk le valaki előtt csak a bőrszíne miatt, mert egy hozzá hasonló bőrszínű egyénnel egykor történt valami rossz. A focimeccsen a focistáknak általában kell térdelniük, de ha ebbe belemegyünk, pillanatokon belül járhatunk majd mindenhová térdepelni, ahová betette a lábát a patriarchátus, a strukturális elnyomás, a magyar felsőbbrendűség – ami államalkotó voltunkból következik –, vagy bármi más, tetszőlegesen választott ostobaság, amit valami gazember vagy elmebeteg kifogásol. Tehát Neked, kedves olvasó, térdelned kell majd, általában és egyenként bármiért, amit a haladók térdelési okként határoznak meg.
Kár, hogy térdepelésmániás szerzőnk nem ismeri a gesztus szó jelentését sem. A gesztus ugyanis akkor hiteles, ha valódi, személyes és őszinte. És akkor van értelme, ha a gesztus címzettje megkapja, és képes helyesen értelmezni azt. Vagyis képes felmérni a gesztus kontextusait, célját és ennek következtében elkezd más módon gondolkodni a gesztustevőről. A gesztus célja, hogy előre vigyen. Alapvetően személyes kapcsolatokban, vagy közvetlenül érintkező közösségek esetében van értelme. Ha gesztust akarnak kikövetelni valakitől, vagy ki akarják azt kényszeríteni, a cél nem más, mint a másik megalázása, legyőzése. A gesztus ugyanis mindig önkéntes, alapvetően kellemesen lepi meg a címzettjét. Ha gesztusnak van értelme, akkor eléri célját és a másik fél is gyakorol valamiféle gesztust a kezdeményező irányába. Általában egy külső szemlélő tudja csak eldönteni, hogy a gesztus arányos és becsületes szándékú volt, mint ahogy azt is, hogy esetleges visszautasítása helyes-e vagy helytelen, az ellentéteket tovább élező tett.