A reformkorban Bécsből nézve subás-szűrös parasztok voltunk

„Jól van, hadd írjak valamit én is futball és rasszizmus-ügyben. (Cikket azért nem írok, mert undorodom az egésztől egyébként, és nem is ér annyit, hogy felhúzzam magam).

De azt azért szögezzük le, hogy a motoszkáló rossz érzés, miszerint a jó nyugatiaknál rossz a sajtónk, és ezért lenéznek, sőt megvetnek minket, alaptalan. Nem ez számít ugyanis.

A reformkorban Bécsből nézve subás-szűrös parasztok voltunk, ezt gondolták rólunk, így élcelődtek a népszínműveikben.

És aztán?

Magyarország és a magyar nemzet mindig áll. Nálunk senki sem térdel.

Mi voltunk a bűnbakok a dualizmus kori nyugati sajtóban és tanácskozótermekben, aztán szépen felosztották az országunkat.

És aztán?

Magyarország és a magyar nemzet mindig áll. Nálunk senki sem térdel.

Sorsunkra hagytak a nyugatiak minket a kommunista diktatúra idején, harcra lázítottak a Szabad Európa Rádióban, a ruszkik és a pufajkások meg halomra öldösték a forradalmárokat.

És aztán?

Magyarország és a magyar nemzet mindig áll. Nálunk senki sem térdel.

Ezt is túléljük. Egyáltalán nem számít, mit írnak, gondolnak rólunk. Nem akarnak nekünk jót, soha nem is akartak.

Aki idejön ebben a barátságos országba és annak fővárosába, úgyis látja a valóságot. Aki pedig elhiszi a rasszizmusról sipítozást, úgyis menthetetlen, a saját országát is romba dönti, mit érdekel engem, mit gondol rólunk.

Ez mind-mind teljesen mellékes.

Az Európai Uniónak ennek a formában talán egy évtizeden belül vége lesz, a bevándorlás felborít mindent, amit eddig biztos alapnak véltünk, a globális kihívások pedig mellékes körülménnyé apasztják a nagy demokráciaféltést.

Inkább magunkkal foglalkozzunk! Ne akarjunk megfelelni hülye/megtévesztett/kilúgozott agyú nyugati polgároknak, akik már a tálcát sem viszik ki a vendéglőben, akik nem pelenkázzák az időseiket, nem burkolnak, festenek, ácsolnak, akik teljesen funkciótlan bábok. Egy valaha létezett nagy civilizáció talán utolsó, korcs nemzedéke. Ha a mieink (plusz lengyelek, szlovákok, szerbek, bolgárok, stb.) nem szolgálnák ki őket, éhen döglenének, belefulladnának a koszba, és magukra kéne főzniük.

Szarok rá, mit gondolnak.

Magyarország a lényeg, ezek nem számítanak. Magukat sem ismerik, minket meg hagyjanak békén.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás