Az is magyarázatot követel, hogy miért összpontosítanak a nyugati haladók kizárólag a kisebbségek felszabadítására, érdekvédelmére? Szerintük a többség már fel van szabadítva? Az ő érdekeik már érvényesülnek?
...
Arról értelmes vitát lehet folytatni, hogy Afganisztán a törzsi társadalmak fejlődésének melyik szakaszában van éppen, de ahhoz elvetemültség és gyengeelméjűség szükséges, ha bárki azt képzeli, hogy egy ugrással a térség Hollandiáját lehet belőle faragani (És minek is?). Az Ivy-League megfizethetetlenül drága egyetemein végzett diplomaták és egyéb szakértők mégis úgy vélték, hogy Afganisztánból tűzzel-vassal, hipp-hopp a harvardi kampusz pandantját csinálhatják. Ezért költöttek el az USA kormányszerveivel 787 millió dollárt az ottani genderprogramokra! A tényleges összeg persze ennél sokkal magasabb, mert minden amerikai ötlet, kezdeményezés tartalmazott kötelezően megvalósítandó gender célokat is. Néhány száz afgán harcost arra képeztek ki, hogy beszéljen arról a »gender szerepről«, amit elfoglal, és arról, hogy »mik azok a férfi magatartásformák, amiket a nők sérelmeznek.« A felállítandó afgán hadseregben a nők számát 10%-ban szabták meg. Hogy-hogy nem volt senki sem Washingtonban, sem a helyszínen, aki szólt volna nekik, hogy vallásos, esetenként fanatikus muszlimokkal van dolguk?”