A kormány nem becsüli meg a magyar egyetemi oktatókat sem

2021. augusztus 10. 16:12

A Fideszhez hűséges haverok zsebeit pedig az adófizetők pénzéből tömi ki.

2021. augusztus 10. 16:12
null
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„A kormány nem becsüli meg a magyar egyetemi oktatókat sem.

Ma Magyarországon egy átlagos magyar egyetemi oktató fizetése, több év kutatás és szakmai publikálás után nagyjából 192 ezer forint, miközben a fideszes elitképző, a Matthias Corvinus Collegium, amely közalapítványként is csak nyeli az adófizetők pénzét, 3,5 millió forint ösztöndíjat kínál a külföldről jött vendégoktatóknak.

A jól megfizetett előadók tudományos tevékenysége még a kollégium honlapján elérhető adatok alapján sem valami meggyőző. A legrégebbi magyar egyetemeink oktatói pedig több év kitartó tanítás és kutatás után kénytelenek beérni 192 ezer forinttal. A kormány teljesen ellehetetleníti a magyar felsőoktatást, és vele együtt a fiatalok jövőjét is, a Fideszhez hűséges haverok zsebeit pedig az adófizetők pénzéből tömi ki.

Azért is kezdeményeztem népszavazást a Diákváros ügyéről, hogy megvédjük a fiatalok jövőjét, és ne hagyjuk, hogy a kormány az elit érdekei miatt lemondjon több tízezer magyar diák lakhatásáról. Ha egyetértesz, csatlakozz a kezdeményezéshez!

Jövőre pedig elüldözzük ezt a kormányt, és jóvátesszük az elmúlt évtized bűneit!”

Fotó: MTI/Vajda János

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. augusztus 11. 09:31
A DKszektás nyuggerek meg bedőlnek Gyurcsány újabb hazudozásának! Aztán meg csodálkoznak amikor meg lélegeztetőgépre kerülnek... -jó esetben..- A főnökük meg "aggódik" azért mert az orvosok nem tudják megmenteni a halálos beteget...
2021. augusztus 11. 04:10
Talán csak nem magára gondol. Egyetemi oktató hiperpasszív nyelvtudással, és hazudott doktori címmel.
moricka13
2021. augusztus 11. 03:35
Karácsony, azt minek nevezi, ahogyan őt és más egyetemi és főiskolai oktatókat is, az előírt megfelelő és használható tudományos fokozat és nyelvtudás nélkül alkalmaztak és alkalmaznak is? Minek tartja, hogy a Városházán a Gyurcsány hűséges haverjai élén, csak lesbetelnek, és nem csinálnak semmit? Hát, emiatt is, kezdeményezzük, hogy először a saját szemétdombján a tettek mezejére lépve, söprögessen a Városháza előtt, és csak a saját gatyája tisztára mosása után tegyen kísérletet az uborkafának magasabb fokára való lépésre, és a neki nem tetszők elüldözésére való csősz szerepére is! Addig is, a fülét-farkát behúzva, szégyellje magát az eddigi, éppen semmi teljesítményéért!
amca
2021. augusztus 10. 23:08
Ilyen oktatókat ,mint te. Se jogsi. 12 év alatt se doktori. Se érettségi. Se angol. Nagyranőtt nyírtassi paraszt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!