„A politika nyelve egyre primitívebb, üzenetei egyre erőszakosabbak. A neoprimitivizmus lassan elnyeli a társadalmi diskurzust.
A piktogramokra épülő kormányzati kampány ezt a logikát követi. Az emojik maradéktalanul kifejezik azt, amit a politika az állampolgárokkal kommunikálva üzenni és viszontlátni kíván: dühöt, félelmet, hálát és örömöt. Eljutott oda a korszellem, hogy a közélet már kizárólag érzelmeket vált ki: a valóság senkit nem érdekel, az igazság még kevésbé, értelmezéseket követni megterhelő, úgyhogy csakis a megélés számít. A politika és a társadalom kapcsolata már nem több, mint egy bántalmazó háromszögviszony két egymással látszólag gyűlölködő, de valójában cinkos nárcisztikus pszichopata meg egy felnőni és önmagáért felelősséget vállalni képtelen, Stockholm-szindrómás neurotikus között. Bármi, ami több, mint egy hangulatjel, az potenciális hazugság – vagy ami ennél is rosszabb: korszerűtlen és bonyolult.