Mentsd fel Beckert, Böszörményi Anett!

2021. július 09. 09:59

Boris Beckernek volt képe egy csinos lányt csinosnak nevezni.

2021. július 09. 09:59
Boros T. Tamás
168 Óra

„Na, álljon meg a menet. Ahogy több jelentős nemzetközi híroldal fogalmaz, most sikerült átlépni a vörös zónát. A 168 is hírt adott erről a gyalázatról, így társadalmi kötelességünk a felhorgadás, a kommentfalak telehányása a bűnös legkülönfélébb módon történő felkoncolásáról, meghurcolásáról, a gyalázat felszámolásáról. Mert ilyen többet nem fordulhat elő: egy nőt, kérem szépen, ne nevezzünk már csinosnak! Sem szépnek. Sem csúnyának, töpszlinek, magasnak, kövérnek, vékonynak, sem mutatósnak, sem semmilyennek, ami arra utal, hogy kinéz valahogy. Ne legyünk már szexisták.

Mint ismeretes, szerdán a világelső Novak Djokovic három szettben legyőzte Fucsovics Mártont a férfi egyes negyeddöntőben, de hát kit érdekel a magyar játékos karrierjének legnagyobb Grand Slam-eredménye, kit érdekel, hogy mindhárom szettben partiban volt minden idők egyik legnagyobb játékosa ellen, egyáltalán, kit érdekel a tenisz, amikor a BBC televíziós szakértőjeként Boris Becker ex-teniszcsillag azt mondta, oh gyalázat, hogy Fucsovics barátnője, Böszörményi Anett csinos. Sőt, mi több, az is elhangzott: »Úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek.«

Határátlépésről beszélnek, szexizmust emlegetnek, mely tárgyiasítja a nőket, és nem a belső értékeikre fókuszál. Azok is látszódnak ám, ha rájuk néz az ember, csak Becker, a szexbotrányok királya beszűkült tudatállapotában már csak »arra« tud gondolni. A Women in Sport and Perception Agency (amely a sportban való egyenlőség kérdésével foglalkozik Nagy-Britanniában) szerint Becker megjegyzése nem helyénvaló, a Daily Mailben megjelent írás szerint »ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok«. Egy népszerű Twitter-bejegyzés szerint egy kommentátor miért is nem a játékkal foglalkozik, hogy jön ide egy tribünön mutogatott lány szépsége?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. július 09. 20:43
Shrek mondta : " Szamár, Szamár, neba ....." .
Reszelő Aladár
2021. július 09. 18:42
Végülis az ember az őskor óta szeretne csinos és kívánatos lenni, de az új világban már ez sem számít. A progresszívek számára a legjobb egy tulajdonságok nélküli ember, aki egyszerre tud minden is lenni. Emiatt persze semmilyen. Becker vétett a progresszió ellen. A jutalma kiátkozás. Menjen és haljon meg úgy, ahogy akar.
hlaci83
2021. július 09. 14:11
Átlépni a vörös zónát????? Vagy átlépni a vörös vonalat, vagy vörös zónába lépni, nem?
Moslékzabáló
2021. július 09. 11:45
Ne háborogjon! Az önök csürhéje a ludas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!