Már készül az új melegirodalmi antológia

„Ön mostanra sikeres szerző, ez a negyedik kötete németül, de svédre, bolgárra, szerbre és angolra is lefordítják novelláit, illetve most a Balatonnak is készül lengyel fordítása. Meg tud élni az irodalomból, a műveiből?

Nem, és azt is hozzátenném, hogy Magyarországon ez nem evidens, és talán nem is szeretnék. Sok más dolog érdekel az irodalomon kívül, például a mezőgazdaság, a lovak. A Miskolci Egyetemen tanítok irodalomtörténetet. Szerencsére a németországi jelenlét hoz magával olyan felkéréseket, felolvasásokat, amiket a hazai hasonló eseményeknél jobban honorálnak. Családom van, két gyerekünk, napi 10-12 órát dolgozom, minden este hulla fáradtan esem be az ágyba. Csak mert szokták kérdezni, hogy az írás mellett van-e valami komoly foglalkozásom is (gondolom, ezt férfiaktól nem szokták) – nekem a könyvek és a tanulmányok a legkimerítőbb dolgaim. Aminél már csak a versenysport és az ikreimmel töltött első év volt nehezebb.

Az irodalmat is érinti a közelmúltban elfogadott, melegellenessé tett pedofiltörvény. Az ön műveiben is szerepelnek homoerotikus jelenetek, a Trans a berlini transz prostituáltak világában játszódik. Mit gondol, az írók öncenzúrát fognak majd alkalmazni, »nehogy probléma legyen«?

Dehogy. Már készül a melegantológia, de a kiadóját még nem árulhatom el. Ez a törvény azon túl, hogy felháborító, óriási visszalépés is az érzékenyítésben, hiszen a magyar társadalom ennél már organikusan, természetes úton sokkal magasabb elfogadási pontra jutott, gyakorlatilag a társadalom kétharmada elfogadja a homoszexualitást, ami teljesen normális szexualitás, és senki nem attól fog rákapni, hogy mondjuk Szapphó Aphroditéhez ír verset.

Ez teljesen nonszensz. Ráadásul a magyar melegirodalom világhírű: Nádas Péter még a 80-as években íródott, opus magnumnak tekintett regényére, az Emlékiratok könyvére gondolok, ami Berlintől New Yorkig méltán kirobbanó siker volt, és Galgóczi Erzsébet leszbikus kultuszregényére, az 56-as forradalom után játszódó Törvényen kívül és belülre, melyet szintén lefordítottak németre, Eine andere Liebe címmel. Mindkét regényben komoly társadalmi nyomás van a tiltott szexualitáson, intim politikai regények. Itt születtek, nálunk, ebben a társadalomban. A lengyelektől a finneken át az amerikaiakig mindenütt ismerik és elismerik őket. A magyar színházban is fontos téma ez, Zsótér Sándor vagy Frenák Pál alkotásait emelném ki.

A homoszexualitás mint jelenség mára olyannyira elfogadott, hogy már nem is téma. (Én ebben éltem, bocsánat.) És akkor most újra tematizálták, negatív előjellel. Összemosva homoszexualitást a nemváltással és a nemi diszfóriával, ami szintén nonszensz. Miközben a pedofília törvényt az egész társadalom várta. A Pride-on korábban bíráltam, hogy nincs vita a gyerekek szexualizálásról, ott is süket fülekre talált a téma, visszamondták három éve a beszédemet. Nagyon szerencsétlen döntésnek tartom. Tibi atya blogja szépen, mint az óramű, minden júniusban megemlékezik az esetről.

Voltaképp ez egy szimbolikus politizálás, de ez megy ma Magyarországon és mindenütt a közéletben. Sahra Wagenknecht német politkus Lifestyle politizálásnak nevezi: jön a tüntetés, kitesszük a zászlókat, és minden marad a régiben. Vagy jön egy párt és rátelepszik a témára. Észre sem veszi, hogy nem hagy senkit szóhoz jutni. Mérgezett marad a társadalom, a napi alkuelvű, haszonleső politika szórja bele a mérgeket. Mit csinálnak az emberek: kiköltöznek a természetbe, vagy elvándorolnak falura.

Természetesen nagyon nagy szükség volt egy pedofiltörvényre, de nem ilyen áron. Az én gyerekeim tizenegy évesek, egész nap a telefonjukat nyomkodják, mint a korosztályukból bárki. »Kockulnak«. Komolyan azt hiszi bárki, hogy ezek a gyerekek még nem találkoztak a kérdéssel? Sajnos az ilyen provokatív törvények miatt is van, hogy még az előző témához is kapcsolódjak, hogy teljesen eltávolodik Magyarország a rögvalóságtól, ráadásul a német média hidegháborút hirdet a magyarok ellen, most már arra sem adnak, hogy mondjuk egy magyar szereplőt meghívjanak Magyarországról egy német vagy egy osztrák tévévitába, aminek az a címe: hogy beszéljünk a magyarokról. Na, ez elképzelhetetlen volt 1989 után. A Balatonban leírt világban, abban az időben minden ellenkező előjellel működött, mint ma.”