Ez a Pegazus még virslinek sem jó

2021. július 21. 08:27

Érezzük a ravaszkodást? „Azt hiszi”, „lehetséges”, „utalhatnak”. Ezt adják elő szilárd tényként.

2021. július 21. 08:27
Sebes Gábor
Sebes Gábor
PestiSrácok

„A magyar ellenzéki médiát elárasztották a »lehallgatási botrányról« szóló cikkek. A valóban felelős újságírás szellemében utánajártunk, milyen bizonyítékokat tud a magyar és a nemzetközi sajtó felhozni az ügyben. Kezdjük a forrás vizsgálatával. A Forbidden Stories (FS) nevű »civil kezdeményezés« szervezett egy nagy példányszámú újságokból álló hálózatot, konzorciumot a sztori terítésére. Az FS azt állítja magáról, hogy világszerte az újságírók és az újságírás szabadságát védi a kormányoktól, a cenzúrától és a szervezett bűnözéstől. Tagja a Globális Oknyomozói Újságírás Hálózatának (Global Investigative Journalism). De nem csak annak: Soros Nyílt Társadalom Alapítványának a támogatottja, az egész hálózattal együtt.

A lehallgatásra a bizonyítékokat az Amnesty International (Soros) találta meg egyes lehallgatottak telefonján. Hogy honnan tudjuk, hogy így történt? Mert az Amnesty International ezt állítja! Egyetlen független szervezet sem kapott betekintést az Amnesty dokumentációjába! Az Amnesty eljárását a Citizen Lab nevű kanadai egyetemi kutatóintézet (az eddigi vizsgálatait Soros támogatta) auditálta, és megfelelőnek találta. Ez az a tényalap, amelynek alapján a Wall Street Journal, a CNN, a New York Times, az Al-Jazeera, a France 24, a Radio Free Europe, a Mediapart, az El País, az Associated Press, a Le Monde, a Bloomberg, az Agence France-Presse, az Economist, a Voice of America világgá kürtölte, hogy micsoda jogsértés történt.

Az FS szerint több mint 50 országban 50 ezer telefonszámot figyeltek meg. A Guardian megfogalmazása szerint több mint 50 ezer telefonszámról gondolják azt, hogy az NSO (a kémprogram izraeli gyártója) ügyfelei számára érdekesek lehetnek. /…/ Az, hogy egy telefonszám szerepel a listán, nem utal arra, hogy az eszközt megfertőzték a Pegazussal vagy hogy megpróbálták volna feltörni. A konzorcium azonban úgy hiszi, hogy az adatok az NSO kormányzati ügyfeleinek célpontjaira utalhatnak, amelyeket lehetséges lehallgatási kísérletek előtt azonosítottak. Ugye érezzük a ravaszkodást? »Azt hiszi«, »lehetséges«, »utalhatnak«… Ezt adják elő aztán szilárd tényként. Az Amnesty 15 (!) újságíró telefonját vizsgálta meg, és állítása szerint megtalálta rajtuk a kémprogram nyomait. Ez az összes telefonszám 0,03 százaléka! Mégis ténynek tekintik, hogy a listán lévő mind az 50 ezer számot lehallgatták – noha arra sincs független bizonyíték, hogy azon a 15 telefonon találták meg kémprogram nyomait. Hogy milyen listáról van szó, arra még kitérünk.

A Citizen Lab, amely az Amnesty eljárását megfelelőnek minősítette, komoly intézet. Vizsgálatait gondosan dokumentálja. Az NSO nevű izraeli céggel, amelynek a termékét állítólag újságírók megfigyelésére használják, évek óta harcban áll. Folyamatosan leleplezi módszereit, a telefongyártók figyelmét felhívja a kémprogram által kihasznált sebezhetőségre, így ezeket ki tudják javítani. Ennek az a sajátos erkölcsi vetülete, hogy a programokat teljesen legitim nemzetbiztonsági és bűnüldözési szervek vásárolják, így a Citizen Lab nagy szolgálatot tesz azoknak, akik ezek előtt lepleznék tevékenységüket. Az NSO szerint termékét például a terrorizmus, a drogterjesztés, a pedofil hálózatok ellen és eltűnt vagy elrabolt gyermekek megtalálása érdekében használják a bűnüldöző szervezetek nap mint nap.

Amikor a Citizen Lab megvizsgál egy telefont, teljes leírását adja a vizsgálati módszereknek és a vizsgálat közben tapasztaltaknak. Szakértők ezt követni tudják, és meggyőződhetnek a leírtak helyességéről. Ugyanakkor ők is nagyon óvatosan fogalmaznak: »a jelek arra utalnak, hogy«, »minden bizonnyal«, »jó okkal hisszük« stb. fordulatokat használnak. A kutatóintézet honlapján szerepel, hogy hogyan auditálták az Amnesty módszereit – Soros egyik kitartottja igazolja a másikat. Nincs azonban okunk feltételezni, hogy maga a módszer ne lenne technikailag helyes és szakszerű, azonban nem bizonyítja, hogy tényleg azokon a telefonokon találták meg a lehallgatás nyomát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2021. július 21. 13:49
Jönnek még bőven információk. Ez egy nemzetközi botrány, nem Orbán a célpontja. Orbán csak balekként ráfázott, mert könyékig bele mászott Netanjahu zűrös ügyeibe. Úgy tűnik, Orbánnak nem kenyere a körültekintő elővigyázatosság.
istvanpeter
2021. július 21. 12:58
Ugyebár, ebben a kérdéskörben valós konkrét tények és adatok nem fognak előkerülni, ezért majd jönnek az újabb kitalációk és hazugságok. Egyébként minden államnak joga van védekezni a hazaárulók és a bűnözők ellen.
olajfa1
2021. július 21. 12:55
Ez is egyre jobban kezd ráégni az ellenzékre! Aki szelet vet az vihart arat!
Kormánypárti1
2021. július 21. 11:38
A ballibsik most épp egy döglött szamárra rajzoltak zsírkrétával szárnyakat, hogy majd ez a pegazus kiüti Orbánt a hatalomból. Annyira szánalmasan bénák, hogy az embernek már röhögni sincs rajtuk kedve. Az EU-s baszakodók is tök idióták, meg a hazai ügynökeik is, mert azt hiszik, hogy ha visszatartanak pénzeket tőlünk meg a lengyelektől, akkor a kormányainkat fogjuk kirúgni, csakhogy ez a mi köreinkben nem így működik, mert nálunk a gerincesség, a nem behódolás még érték, úgyhogy az lesz a vége, hogy az EU-ból kilépést fogjuk követelni. Akkor aztán a ballibsik örökre mehetnek a kurva anyjukba!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!